Jeruzsálem státusza - Belga külügyminiszter: elfogadhatatlanok a gázai erőszakos cselekmények

Külföld, 2018.05.15

Elfogadhatatlannak nevezte Didier Reynders belga külügyminiszter kedd délután a Gázai övezet és Izrael határán előző nap kirobbant erőszakcselekményeket, hangsúlyozva, hogy az izraeli-palesztin konfliktus rendezése csak az úgynevezett kétállami megoldással képzelhető el.

Reynders szerint a Gázai övezetet irányító Hamász szélsőséges iszlamista szervezet kereste a provokáció lehetőségét, amikor teljesen felelőtlenül tüntetésre szólította fel a palesztinokat az amerikai nagykövetség jeruzsálemi megnyitása miatt. Hozzátette, az izraeli válaszlépések mindemellett teljességgel aránytalanok voltak.

A tárcavezető úgy vélekedett, hogy mielőbb nemzetközi vizsgálatot kellene indítani a történtek pontos felderítésére. Emellett emlékeztetett rá, hogy Belgium határozottan ellenezte az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének áthelyezését Tel-Avivból Jeruzsálembe.

"Donald Trump elnök döntése feszültséget szított" - mondta a Le Soir című belga napilapnak.

Végezetül kiemelte: az Európai Uniónak egységes álláspontot kellene képviselnie az ügyben, és támogatnia kell a felek közötti béketárgyalások felújítását.

Simona Frankel, Izrael belgiumi nagykövete ezzel szemben azt hangoztatta egy keddi rádióinterjúban, hogy a történtekért kizárólag a "Gázában élő palesztinokat túszul ejtő" Hamász a felelős, amelynek vezetői úgy döntöttek, hogy "feláldozzák fivéreiket és nővéreiket egy, a televíziókban közvetített háborúért".

Hangsúlyozta, nagyon sajnál minden áldozatot, még akkor is, ha "terroristák", mint a hétfői gázai összecsapások több mint ötven halottja, akik megpróbáltak a kerítést áttörve bejutni Izrael területére.

"Meg akarjuk védeni az országunkat. Inkább a bírálatokat választjuk a későbbi részvétnyilvánítások helyett" - fogalmazott.

A palesztin áldozatokra vonatkozó kijelentése miatt a belga külügyminisztérium délután bekérette az izraeli nagykövetet. "Sok mindent végig tudunk hallgatni, de vannak bizonyos határok" - mondta a belga diplomácia vezetője.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!