Jeruzsálem státusza - A Kreml aggódik a fővárossá nyilvánítás lehetséges következményei miatt

Külföld, 2017.12.06

A Kremlt aggasztja, hogy a helyzet súlyosabbá válhat, ha az Egyesült Államok Izrael fővárosának ismeri el Jeruzsálemet - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán Moszkvában.

Peszkov szerint ugyanakkor korai lenne még kommentálni egy meg nem hozott döntést. Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház közlése szerint a nap folyamán tesz majd hivatalos bejelentést Jeruzsálem státuszának megváltozott amerikai megítéléséről, valamint arról, hogy az Egyesült Államok Tel-Avivból oda telepíti majd át nagykövetségét.

A szóvivő emlékeztetett rá, hogy kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonos megbeszélést folytatott Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság vezetőjével. Putyin az orosz elnöki hivatal szerint közölte a hívást kezdeményező Abbásszal, hogy Moszkva támogatja a tárgyalások újrakezdését Izrael és a Palesztin Hatóság között, egyebek mellett Jeruzsálem státuszáról is.

Peszkov ehhez szerdán hozzátette, hogy Putyin kifejezte aggályát a helyzet és annak lehetséges súlyosbodása miatt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!