Jeruzsálem státusza - Sok ezer palesztin tüntetett több helyen a pénteki ima után

Külföld, 2017.12.08

Sok ezer palesztin tüntetett pénteken a muzulmán pihenőnapon a mecsetek elhagyása után Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemről hozott döntése ellen, több  tucat helyen voltak összecsapások az izraeli biztonságiakkal, melyekben több százan megsebesültek - jelentette a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.

A Jeruzsálemet Izrael fővárosaként elismerő, és az amerikai nagykövetséget a városba költöztető döntés miatt péntekre meghirdetett "harag napján" az izraeli biztonságiak gumilövedékekkel és villanógránátokkal próbálták oszlatni a tiltakozó tömegeket.

Az izraeli hadsereg tizenkét sebesültről és hat letartóztatottról számolt be, de a palesztin egészségügyi minisztérium száz tüntető kórházba szállításáról adott hírt. Beszámolójuk szerint huszonhárom esetben nem életveszélyes, lőtt sebesüléseket láttak el.

Jeruzsálemben az Al-Aksza mecsetnél nem vezettek be korlátozó intézkedéseket, és a közrádió szerint viszonylagos nyugalomban ért véget a pénteki ima. A muzulmán hívők nagy számban jelentek meg a mecsetnél és a Damaszkuszi kapunál, izraeli zászlót is égettek, s azt kiabálták, hogy "mártírként halunk meg", s "Izrael számára nincs hely".

Több mint harminc helyen került sor tömegoszlatásra Ciszjordániában. Jelentős számban demonstráltak Betlehem határánál Ráchel sírjánál, Al Arubnál, Túl-Karmnál, Kalandiánál és Beit Ummarnál, illetve hat helyen is a Gázai övezet határához vonult több ezer, köveket dobáló és gumiabroncsokat égető tüntető.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!