Jogerőssé vált az RMDSZ-t adatközlésre kötelező bírósági ítélet

Külföld, 2018.02.12

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) fellebbezésének hiányában jogerőssé vált a Kolozs Megyei Törvényszéknek az a decemberi ítélete, amely bizonyos gazdálkodásával kapcsolatos adatok kiadására kötelezte a szövetséget - közölte hétfőn a felperes Átlátszó Erdély blog.

Az RMDSZ-t a blogot működtető egyesület perelte be, miután a szövetség elutasította, hogy a gazdálkodására vonatkozó részletes információkat közöljön. A portál azt szerette volna megtudni, hogy mire költötte a szövetség azt a mintegy 28 millió eurónak (8,68 milliárd forint) megfelelő összeget, amelyet az az utóbbi hat évben az erdélyi magyar nemzeti közösség képviselőjeként kapott a román költségvetésből.

A törvényszék arra kötelezte az RMDSZ-t, hogy közölje a tulajdonában álló ingatlanok listáját, valamint azt is, hogy kitől, mikor, mennyiért vásárolta őket, közölje a bérelt ingatlanok listáját, valamint azt is, hogy kitől mennyiért bérli őket. A törvényszék ítélete szerint a szövetségnek az ingatlanokra fordított karbantartási költségekről is számot kell adnia, valamint arról, hogy 2009 óta milyen képzőművészeti alkotásokat vásárolt, kiktől és mennyiért. Emellett közölnie kell, hogy az utóbbi hat évben a szövetséget képviselő emberek milyen kiszállási díjat számoltak el külföldi utazásaik alkalmával.

A blog az ítélet szövegét is publikálta. Amint ebből kiderül, a bíró elfogadta a felperes érvelését, amely szerint az RMDSZ - ugyan nem vétette fel magát a közhasznú civil szervezetek listájára - voltaképpen közhasznú civil szervezet, amely a romániai magyarság érdekében tevékenykedik, és tevékenységéhez közpénzt használ fel.

Az elsőfokú ítélet kihirdetése után Sipos Zoltán, a blog főszerkesztője nyílt levélben kérte Porcsalmi Bálintot, az RMDSZ ügyvezető elnökét, hogy ne fellebbezzen az ítélet ellen. A főszerkesztő úgy vélte: a szövetségnek ma már nem érdemes titkolóznia.

A közérdekű információkhoz való hozzáférést biztosító törvényt egyébként éppen az RMDSZ és a Nemzeti Liberális Párt képviselőinek a kezdeményezésére módosította úgy a parlament, hogy az immár egyértelműen vonatkozik a pártokra és a közhasznú civil szervezetekre. Az RMDSZ ugyan pártként működik a román parlamentben, de érdekvédelmi civil szervezetként van bejegyezve.

A román költségvetésből a magyar közösségnek nyújtott, és az RMDSZ által kezelt támogatás kérdése több mint egy évtizede érzékeny témája az erdélyi magyar közéletnek. Az ellenzéki magyar pártok több rendben azzal vádolták a szövetséget, hogy pártépítésre használja a pénzt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!