Juncker: ratifikálni kell a koszovói-montenegrói határegyezményt, hogy a koszovóiak is szabadon utazhassanak Európában

Külföld, 2018.02.28

Igazságtalannak nevezte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán Pristinában azt, hogy Európában kizárólag a koszovóiaknak van szükségük vízumra a szabad mozgáshoz, véleménye szerint éppen ezért a pristinai parlamentben minél hamarabb ratifikálnia kell a Montenegróval kötött határegyezményt - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: "Nem tetszik, hogy a koszovóiak nem tudnak szabadon utazni, ugyanolyan jogokkal kellene rendelkezniük, mint más európai állampolgároknak".

A Koha Ditore című koszovói napilap internetes oldalának beszámolója szerint az Európai Bizottság elnöke leszögezte: Brüsszel azt várja, hogy a koszovói törvényhozás mihamarabb szavazzon a becikkelyezésről. "Ez kulcsfontosságú, elkerülhetetlen és fontos lépés a vízumliberalizáció irányába. Az elsődleges haszonélvezők az állampolgárok lesznek" - húzta alá Jean-Claude Juncker.

Hozzátette azonban: nem tudja egyértelműen megmondani, hogy az egyezmény becikkelyezését követően mennyi időn belül törli el az Európai Unió a Koszovóval szembeni vízumkényszert. "Nem azért jöttem, hogy a demokráciáról papoljak. Nem mi kell, hogy megmondjuk Koszovónak, mikor és hogyan tegyen meg valamit. Ez felnőtt demokrácia, nem lehet határidőket megszabni a számára" - fogalmazott az európai politikus.

Hashim Thaci koszovói elnök a közös sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy Jean-Claude Juncker, valamint Johannes Hahn bővítési biztos és Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai főképviselő pristinai látogatása egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az Európai Unió elkötelezett Koszovó integrációja iránt.

Montenegró és Koszovó 2015-ben Bécsben írta alá a két ország pontos határvonalát kijelölő egyezményt, ám azt a két parlamentnek is be kellett cikkelyeznie. A podgoricai képviselőház ezt megtette, ám a pristinai ellenzék könnygázgránátokkal akadályozta többször is a koszovói parlament munkáját, így tiltakoztak a megállapodás ellen. Véleményük szerint a határegyezmény káros Koszovóra nézve, mert általa több mint nyolcezer hektár koszovói terület kerül a szomszédos országhoz.

A Montenegróval kötött határmegállapodás ratifikálásához kétharmados többségre van szükség, vagyis a 120 képviselő közül 81-nek kellene igennel szavaznia, ám még a kormánypártok is megosztottak a kérdést illetően. Szerdán már harmadszorra próbálta meg a házelnök megtartani az erről szóló ülést, ám a képviselők ezúttal sem jelentek meg elengedő számban ahhoz, hogy döntésképes legyen a parlament.

Jean-Claude Juncker csütörtökön Szófiában zárja nyugat-balkáni körútját, ahol az uniós soros elnök Bulgária miniszterelnökével, Bojko Boriszovval vesz részt a térségbeli országok vezetőinek találkozóján.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!