Katalán válság - Elhalasztja az elnökválasztást a katalán parlament

Külföld, 2018.01.30

Elhalasztja az elnökválasztást a katalán parlament, amelynek folyamatát kedden délután kezdték volna meg - jelentette be Roger Torrent házelnök rendkívüli sajtótájékoztatón Barcelonában. A helyi törvényhozás épületénél késő délutánra ezrek gyűltek össze, támogatva a leváltott elnök, Carles Puigdemont újraválasztását, aki este videóüzenetben reagálva azt mondta: nincs más jelölt a posztra.

A katalán parlament elnöke elmondta: kifogással élnek a spanyol alkotmánybíróság szombati határozata ellen, amely szerint az elnökjelölt, a Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont személyes jelenléte elengedhetetlen az elnökválasztáson, és mivel elfogatóparancs van érvényben ellene Spanyolországban, ahhoz engedélyt kell kérnie a madridi legfelsőbb bíróságtól.

Torrent kitartott korábbi álláspontja mellett, miszerint a leváltott elnöknek minden joga megvan ahhoz, hogy újraválasszák, ezért továbbra sem javasol mást a posztra.

Hozzátette: ez mindaddig így marad, amíg Puigdemont rendelkezik a katalán parlament többségének támogatásával.

Mint mondta, "nem fogadják el", hogy a spanyol kormány és az alkotmánybíróság katalánok millióinak jogait akarja megsérteni.

"Nem fogadjuk el, hogy azt mondják: a katalánok rosszul szavaztak, csak mert nem úgy szavaztak, ahogy ők akarták, nem fogadunk el beavatkozást egy demokratikus parlamentbe" - fogalmazott Torrent, hozzátéve, hogy demokratikus nézőpontból a spanyol állam megmutatta "egyik legsötétebb arcát".

A házelnök nem határozta meg, hogy mikorra halasztja az elnökválasztást, mindössze annyit mondott, hogy addig, amíg nem tudnak érdemi vitát rendezni törvényi garanciák mellett a parlamentben.

Carles Puigdemont videoüzenetet tett közzé Twitter-oldalán, amelyben sajnálatosnak nevezte az elnökválasztás elhalasztását, amelyet véleménye szerint meg kellett volna kezdeni ezen a napon. Bár a házelnök "más utat választott", tiszteletben kell tartani döntését - jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy rajta kívül nincs más jelölt az elnöki posztra.

Egységre szólította fel híveit annak érdekében, hogy szembenézzenek a következő kihívásokkal. "Elérkezett a pillanat, hogy a függetlenségpárti társadalmi és politikai többség egységes és összehangolt választ adjon" - fogalmazott.

A volt elnök hangsúlyozta: a demokrácia magában foglalja a választási eredmények elfogadását, és szerinte az állam nem csak, hogy nem fogadta el azokat, hanem "igyekszik irodákban megváltoztatni", amit megnyertek a szavazóurnáknál. "Hisszük, hogy a demokrácia nem elhalasztó, sem felfüggeszthető" - tette hozzá.

Az elnökválasztás elhalasztása vitát váltott ki a katalán függetlenségi pártok között; míg a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) támogatta a házelnök döntését, addig az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) és a Népi Egység (CUP) képviselői bírálták azt.

Tiltakozását fejezte ki emiatt a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű függetlenségi civil szervezet is, amely a tervezett elnökválasztás idejére korábban demonstrációt hirdetett a parlament épületéhez.

A szervezők nem mondták le a rendezvényt, így késő délután több ezren gyűltek össze a katalán függetlenséget jelképező zászlókat lobogtatva, és fejükön Puigdemont arcát ábrázoló papírmaszkot viselve. "Egy lépést sem hátra!","Puigdemont a mi elnökünk!" - kiabálták.

A katalán rendőrség már hajnalban lezárta a parlament épületét körülvevő parkot, és az oda behajtó autókat mind átvizsgálták.

A tüntetők egy csoportja a park kapujának egyik oldalajtaját benyomva bejutott a parkba, akiket a rendőrök nem tudtak megállítani, csak az épület bejárata körüli kordon tartóztatta fel őket.

Sajtóbeszámolók szerint több százan jutottak be az épület elé, ahol tovább folytatták a tiltakozást és a skandálást. Számuk a barcelonai rendőrség szerint az este folyamán 1200-ra nőtt.

A La Sexta televízió csatorna beszámolója szerint néhány tüntető összetűzésbe került a rendőrséggel, tárgyakat dobáltak a rendfenntartók felé, akik válaszul gumibottal ütötték őket. Az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű liberális középpárt politikusainak szervezetten, rendőri kísérettel kellett elhagyniuk az épületet, miközben a tüntetők szidalmazták őket. Emiatt a szervezők az esemény feloszlatása mellett döntöttek. Sokan azonban továbbra is ott maradtak az épület előtt, szemben a rendőrkordonnal, kilátásba helyezve, hogy ott töltik az egész éjszakát.

A spanyol kormány múlt pénteken fordult az alkotmánybírósághoz amiatt, hogy a katalán parlament elnöke az igazságszolgáltatás elől külföldre menekült katalán vezetőt jelölte újból az elnökségre.

A spanyol alkotmánybíróság szombati állásfoglalásában tíz napot határozott meg az érintettek számára, hogy kifogással éljenek döntése ellen.

Carles Puigdemont ellen többek közt lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt indult eljárás a függetlenségi folyamatban betöltött szerepe, döntései miatt még októberben.

A politikus három hónapja van önkéntes száműzetésben Brüsszelben volt kormánya négy tagjával.

Újraválasztását a katalán parlament három függetlenségi pártja támogatja, amelyek a december 21-i választások után ismét többségbe kerültek a helyi törvényhozásban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!