Katalán válság - Katalán politikus: Spanyolország az Erdogan-modellt követi

Külföld, 2017.11.08

A függetlenségpárti Európai Katalán Demokrata Párt (PdeCAT) külügyi kabinetvezetője szerint Spanyolország Recep Tayyip Erdogan török államfő modelljét alkalmazza a függetlenségpártiakkal való leszámolásban, és ez nem vet jó fényt a spanyolországi demokráciára.

Marc Gafarot i Monjó az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kolozsvári székházában tartott sajtótájékoztatót szerdán a katalán helyzetről. Elmondta: Spanyolország úgy járhatott volna el a függetlenségi népszavazás kapcsán, mint az Egyesült Királyság a skót függetlenedési törekvések ügyében. Hagyhatta volna, hogy az emberek demokratikus módon fejezzék ki akaratukat, és érvelhetett volna az unió megőrzése mellett. Madrid azonban karhatalmi erőket vetett be a szavazók ellen, újabban pedig a katalán kormány tagjainak a bebörtönzésén dolgozik. "Ez azt mutatja, hogy Spanyolországnak nemcsak a katalánokkal, de a polgári jogok tiszteletben tartásával is baja van" - fogalmazott.

Marc Gafarot i Monjó kijelentette: a népszavazás és az azt követő fejlemények egyre több katalán polgárnak juttatják eszébe a Franco-diktatúrát. Hozzátette, jelenleg nincs diktatúra Spanyolországban, de az Erdogan-modell érvényesülése tapasztalható. Megjegyezte: a katalánokat reménységgel töltötte el az elmúlt évtizedek spanyol demokratikus átalakulása, és most nagy a csalódottság a tartományban. "A katalánok ma úgy érzik, hogy katalánként nincs jövőjük Spanyolországban" - jelentette ki a politikus.

Az MTI kérdésére, hogy erősebbnek látja-e ma a függetlenségpárti katalán mozgalmat, mint a függetlenségi népszavazás előtt, Marc Gafarot i Monjó kijelentette: a közvélemény-kutatások a függetlenségpártiak erősödését jelzik, de erre a kérdésre a december 21-re kiírt katalóniai választások adnak majd egyértelmű választ. Hozzátette: Katalóniában mind a függetlenségpárti, mind az uniópárti politikai tömb erős. Az a kérdés, hogy a kettő között lévő politikai mozgalmak merre húznak majd. Megemlítvén, hogy ezt a választást immár a katalóniai hatalmat is magához ragadó Madrid szervezi, reményét fejezte ki, hogy korrekt választások lesznek Katalóniában.

Marc Gafarot i Monjó elmondta: ha az egységpártiak nyerik a választást, a függetlenségpártiak el fogják fogadni az eredményt. Elvárják azonban Madridtól és Európa országaitól, hogy függetlenségpárti győzelem esetén ők is ugyanígy járjanak el.

A politikus kérdésre válaszolva elmondta: erdélyi magyar barátai meghívására érkezett Kolozsvárra, akárcsak a korábbi számtalan alkalommal, amikor a székelyföldi autonómiapárti rendezvényekre hívták, amelyeken több esetben fel is szólalt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!