Kelemen Hunor: A romániai magyarságnak 28 év alatt sem sikerült áttörnie az autonómiával kapcsolatos előítéletek falát

Külföld, 2018.05.28

Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarságnak 28 év alatt sem sikerült áttörnie az autonómiával kapcsolatos román előítéletek falát. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Erdélyi Magyar Televíziónak adott interjúban beszélt erről, melynek szerkesztett, leírt változatát a Transindex.ro portál közölte hétfőn.

Kelemen Hunor az RMDSZ megbízásából a múlt év végén, ez év elején készített közvélemény-kutatásra hivatkozva kijelentette: 1990 óta javarészt sikerült lebontani azokat az ellenérzéseket, amelyek a román társadalomban az önálló magyar iskolákkal vagy a kétnyelvű feliratozással szemben megnyilvánultak, az autonómiatörekvések megítélésében azonban semmiféle változás nem történt. Az autonómia fogalma ma is erős, érzelmi töltetű elutasítást vált ki a román társadalomban.

A Kulcsár-Terza József képviselő által beterjesztett székelyföldi autonómia-tervezet parlamenti vitája - Kelemen Hunor szerint - annyi újdonságot hozott, hogy a román politikusok egy része megpróbálta visszafogottan kezelni a kezdeményezést. Hozzátette: a képviselők változatlanul nem akarnak őszinte párbeszédet folytatni erről a kérdésről. Azt is megjegyezte, hogy a kulturális autonómia tervezete is évek óta ott van a parlamentben, de az épp RMDSZ késlelteti a szavazásra bocsátását, mert el szeretné kerülni, hogy ebben a kérdésben is elutasítás szülessen.

"Gyakorlatilag azt látjuk, hogy 28 év alatt akármivel próbálkoztunk, egyszerűen nem sikerült áttörni az előítéletek falát. (...) Az autonómiához továbbra is úgy viszonyul a román társadalom nagyon nagy többsége, mint ami Romániát veszélyezteti, Románia területi integritását veszélybe sodorja. Ha nem tudunk ezen áttörni, akkor minden héten benyújthatunk egy autonómiatervezetet, és le fogják szavazni. A kérdés az, hogy lehet ezen áttörni. Nincsen jó receptünk. (...) Nagyon sokféleképpen próbálkozunk, de nem találtuk meg sajnos a megoldást, és nem biztos, hogy ez kizárólag a mi hibánk" - fogalmazott Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke hozzátette: az RMDSZ parlamenti frakciói támogatták a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott és beterjesztett autonómiatervezetet, noha a szövetségnek saját kidolgozott, de be nem terjesztett tervezete is van, amely különbözik az SZNT tervezetétől. Ezzel azt akarták üzenni a román társadalomnak és a román politikai osztálynak, hogy támogatják az autonómia elvét, még ha sok árnyalati kérdésben különbözik is a véleményük az SZNT-étől.

A román parlamentben nemrég tárgyalt, a terrorizmus fogalmának a meghatározását módosító törvénytervezet kapcsán Kelemen Hunor nagy gondnak tartotta, hogy Románia száz éve kockázati tényezőként tekint a magyarságra, és a vele szembeni bizalmatlanságát nem tudta levetkőzni. Úgy vélte: a módosított törvény félreértelmezhető és félreértésekre adhat okot, vissza lehet élni vele, de az RMDSZ-en kívül senki nem látott ebben problémát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!