Kelemen Hunor szerint szakítópróba lesz a nyelv- és szimbólumhasználat rendezése

Külföld, 2017.02.23

Kelemen Hunor szerint a nyelv- és szimbólumhasználat problémájának rendezése szakítópróbája lesz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a baloldali kormánykoalíció parlamenti együttműködésének.

Az RMDSZ elnökét a Maszol.ro portál idézte egy csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtóbeszélgetésről szóló beszámolójában. Az elnök úgy vélte, valójában most kezdődik az RMDSZ és a kormánykoalíció törvényhozási együttműködése, hiszen a kormány eddig a költségvetés elfogadásával volt elfoglalva. Hozzátette a kormánypártok elfogadták a szövetség néhány a költségvetésre vonatkozó javaslatát.

Kelemen Hunor elmondta: az RMDSZ jelenleg néhány törvénymódosítási tervezeten dolgozik, amelyekkel a nyelv- és szimbólumhasználat problémáját szeretnék rendezni. Megjegyezte: törvénybe akarják foglalni, hogy a kisebbségi nyelvek és szimbólumok használata kötelező azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a húsz százalékot, és azt is, hogy lehetséges azokon a településeken, ahol a küszöbérték alatt van a kisebbség aránya. Törvénybe foglalnák ugyanakkor azt is, hogy a kormánynak alárendelt helyi intézményekben és a prefektusi hivatalokban is érvényesíteni kell a többnyelvűséget, és biztosítani kell a lehetőséget a többnyelvű formanyomtatványok használatára.

Kelemen Hunor elmondta: március végéig elkészítik ezt a törvénytervezetet, és ennek elfogadása lesz a szakítópróbája a kormánnyal való együttműködésnek. Emellett a tavaszi parlamenti ülésszakban a fejlesztések területén lesznek az RMDSZ-nek javaslatai.

Újságírói kérdésre, hogy mi történik ha a kormánykoalíció nem tartja be az együttműködésre vonatkozó ígéreteit, Kelemen Hunor azt válaszolta: mindig van B terv, de amíg az A terv működik, erre összpontosítanak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!