Kerékpárokat kaptak rászoruló kárpátaljai családok Beregsurányban

Külföld, 2017.07.06

Harminchárom felújított kerékpárt adott át adományként a kárpátaljai rászoruló családoknak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregsurányban csütörtökön.

Kerékpárokat kaptak rászoruló kárpátaljai családok Beregsurányban A használt, de jó állapotban lévő, karbantartott kerékpárokat egy németországi szervezet gyűjtötte össze, majd a szeretetszolgálat, illetve a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete segítségével jutott el a Beregszász környékén élő családokhoz, akik a bicikliket a napi közlekedéshez fogják használni.

Adányi László, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programvezetője elmondta, a német partneregyesületen keresztül olyan kerékpárokat szereztek be, amelyek viszonylag jó állapotban voltak. A kerékpárokat a Magyarországra szállítás után egy szervizben teljesen átvizsgálták, elvégezték rajtuk a szükséges felújításokat, valamint rászerelték a kötelező tartozékokat.

Klaus Höhn, a Szent Erzsébetről elnevezett német humanitárius segélyszervezet vezetője az MTI-nek elmondta, az egyesület korábban is szervezett hasonló akciókat, ezek egyike egy Németországban feleslegessé vált nagyüzemi konyha leszerelése és Magyarországra szállítása volt.

Eddig 10-15 alkalommal küldtünk segélyszállítmányokat, amelyeket részben a szeretetszolgálattal, részben a karitásszal együttműködve osztottunk szét a rászorulók között - tette hozzá.

(FOTÓ)
(MTI)

Galériánk

Kerékpárokat kaptak rászoruló kárpátaljai családok Beregsurányban Kerékpárokat kaptak rászoruló kárpátaljai családok Beregsurányban
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!