Kihirdette a román államfő az igazságügyi reform egy újabb törvényét, de sürgős módosítását kéri

Külföld, 2018.10.04

Kihirdette Klaus Iohannis román államfő az általa, valamint a hazai és nemzetközi szakmai szervezetek által kifogásolt igazságügyi reform második törvényét csütörtökön, ugyanakkor a reformcsomag módosítását sürgette a Velencei Bizottság észrevételei alapján, még mielőtt "jóvátehetetlenül károsítaná" az igazságszolgáltatás működését.

Az elnök most a bírák és ügyészek szakmai szerveként működő Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) működését szabályozó törvényt hirdette ki, miután júliusban már aláírta az igazságszolgáltatás megszervezését szabályozó törvény módosítását. Iohannisnak napokon belül a törvénycsomag harmadik, utolsó, a bírák és ügyészek jogállását szabályozó törvényt is ki kell hirdetnie, miután a múlt héten az alkotmánybíróság elutasította az elnök alkotmányossági óvását.

Az elnöki hivatal közleményben jelezte: az államfő kifogyott azokból a törvényes eszközökből, amelyekkel megakadályozhatná az igazságügyi törvénycsomag hatályba lépését. A fejleményt az Európai Bizottság is visszalépésnek tartja a román demokrácia és a jogállamiság szempontjából.

Az elnök felidézte, hogy ő is és az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése is az ET alkotmányjogászokból álló szakmai testületétől kért szakvéleményt a bukaresti kormány igazságügyi reformjáról, a Velencei Bizottság pedig már a nyáron megküldött előzetes állásfoglalásában is úgy értékelte, hogy a módosítások negatív hatást gyakorolnak a román igazságszolgáltatási rendszerre, korlátozzák az ügyészek függetlenségét.

A Velencei Bizottság várhatóan még októberben véglegesíti a román reformcsomagot kiértékelő jelentését. Kedden az Európai Parlament plenáris ülésén rendeztek vitát a román jogállamiság helyzetéről, amelyen Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke úgy értékelte: visszalépés figyelhető meg Romániában, és az Európai Bizottság növekvő aggodalommal követi a fejleményeket.

A vitát követő sajtónyilatkozatában a román igazságügyi miniszter a bukaresti kormány párbeszédkészségét hangoztatta. Tudorel Toader megígérte, hogy sürgősségi kormányrendeletet kezdeményez a kifogásolt igazságügyi törvények kijavítására a Velencei Bizottság észrevételei alapján.

Iohannis azonban csütörtöki közleményében felhívta a kormánykoalíció figyelmét, hogy ne használja ürügyként a Velencei Bizottság által kért módosításokat "egyes politikusok" bűnvádi ügyeinek megoldására. Román médiaértesülések szerint ugyanis nemcsak a bíróságok "kiürülésével" fenyegető, a bírák korkedvezményes nyugdíjazásáról szóló rendelkezést készül a bukaresti kormány sürgősségi rendelettel módosítani, hanem egy olyan rendkívüli perújítási lehetőséget is bevezetne, amely a titkosszolgálati lehallgatáson alapuló ítéletek felülvizsgálatát tenné lehetővé.

Ilyen lehetőség többek között a jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, ám második korrupciós perében első fokon már letöltendő börtönre ítélt és fellebbviteli tárgyalására készülő Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök számára is mentőöv lehet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!