Kijevben átadták a Magyar Házat

Külföld, 2017.10.27

A kijevi Magyar Ház megnyitása annak köszönhetően vált lehetővé, hogy Magyarország gazdaságilag és lélekben is egyaránt erősödött - hangsúlyozta Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa pénteken az ukrán fővárosban, azon a rendezvényen, amelyen ünnepélyesen megnyitották és átadták a Magyarok Kijevi Egyesületének a Magyar Házat.

A Kijev belvárosában lévő lakást - ahol ezentúl a kijevi magyarok összegyűlhetnek, különböző rendezvényeket tarthatnak - a magyar állam vásárolta meg, és átadta használatra az ukrán fővárosban élő magyar kisebbség egyesületének. Az ünnepélyes megnyitón jelen volt a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium képviseletében Balogh Csaba közigazgatási államtitkár, Bacskai József helyettes államtitkár és Keskeny Ernő, Magyarország kijevi nagykövete.

Grezsa István beszédében kiemelte, hogy amikor Magyarország erősödik, akkor nemcsak az országon belül élők életkörülményeit kell javítania, hanem anyagi eszközökkel támogatnia kell a határain kívül élő magyarságot is. "Magyarország kormánya elhatározta, hogy a világon élő 15 millió magyart egy nemzeti közösségbe szervezi, és ebbe a kijevi magyarok is beletartoznak" - mondta a kormánybiztos.

Kitért arra, hogy a kijevi Magyar Házat olyan időszakban adják át, amikor Magyarország és Ukrajna viszonya megromlott. "Szeretnénk ezzel bemutatni, hogy mi volna a kölcsönös bizalmon alapuló együttműködés kerete" - fűzte hozzá. Reményét fejezte ki, hogy mihamarabb rendeződnek a viták a két ország között. "Magyarország kész a továbbiakban is az együttműködésre Ukrajnával, amennyiben a jelenlegi elfogadhatatlan helyzet megváltozik" - szögezte le, utalva a nemrég elfogadott új oktatási törvénynek a nemzeti kisebbségek anyanyelven történő oktatását szűkítő rendelkezéseire, amivel szemben az ukrajnai magyar szervezetek, valamint Magyarország és több, Ukrajnával szomszédos állam kifogást emelt.

A kormánybiztos az MTI-nek adott külön nyilatkozatában úgy fogalmazott: Ukrajnának stabilitásra, kiszámíthatóságra lenne szüksége, ezért jó volna, ha Nyugat felől nem nyitna maga ellen újabb frontokat. Hangsúlyozta, hogy Magyarország, a visegrádi országok, valamint Románia komoly befolyást gyakorolnak az Európai Unióban, és ezek az országok szeretnének segítséget nyújtani Ukrajnának abban, hogy minél hamarabb a béke, a stabilitás és a kiszámíthatóság útjára lépjen. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Kijevben élő magyarok egyesülete zömében olyanokból áll, akik az ukrán fővárosban szereztek felsőfokú diplomát, és befolyásos személyiségek a kijevi közéletben.

Petneházy Gyula, a Magyarok Kijevi Egyesületének elnöke beszédében kiemelte, hogy a kijevi Magyar Ház megnyitása kiemelkedő esemény az Etelközben élő szórvány magyarság számára. Emlékeztetett arra, hogy már a honfoglalás korától élnek magyarok Kijevben és környékén, de a 12-ik század, a magyar falu megszűnése óta nem rendelkeztek az ott élő magyarok a közösség céljait szolgáló saját helyiséggel. Hangsúlyozta, hogy a kijevi magyar közösséghez tartozóknak több mint harminc éves álma, hogy működtessenek egy magyar házat az ukrán fővárosban, ahol megélhetik a mindennapi magyarságukat, gyerekeiknek továbbadhatják nyelvüket, kultúrájukat.

Szavai szerint az elmúlt évek azt mutatták, hogy óriási igény van a magyar nyelv oktatására a második és harmadik generációs szórvány magyarok számára. Elmondta, hogy a most átadott közösségi ház otthont fog adni a vasárnapi magyar iskolának, a magyar néptánciskolának, a hittanóráknak, a református gyülekezetnek és a magyar könyvtárnak. Elmondta, hogy jelenleg mintegy ötszáz főre becsülik a Kijevben élő magyarok számát, akik közül jelenleg a Magyarok Kijevi Egyesületének 206 tagja van.

A rendezvényen a Magyarok Kijevi Egyesülete által alapított Etelköz Díjjal tüntették ki Dmitro Tkacsot, Ukrajna volt magyarországi nagykövetét, az ukrán-magyar baráti társaság elnökét az Ukrajnában élő magyarságért, az ukrán és a magyar nép közötti barátságért tett erőfeszítéseiért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!