Kilakoltattak 50 ezer embert Hannoverben második világháborús bombák miatt

Külföld, 2017.05.07

Átmenetileg el kellett hagynia az otthonát mintegy 50 ezer embernek vasárnap a németországi Hannoverben, mert egy építkezésen második világháborús bombák nyomaira bukkantak.

Az Alsó-Szászország tartományi fővárosban végrehajtott evakuálás a világháborúból visszamaradt robbanószerkezetek hatástalanítására indított műveletek sorában a második helyet foglalja el. A legnagyobb szabású ilyen akciót tavaly decemberben hajtották végre Augsburgban, ahol 54 ezer embert kellett kitelepíteni egy fel nem robbant brit légiakna miatt.

Hannover Vahrenwald nevű városrészében 13 gyanús "pontot" fedeztek fel egy építkezésen. A hulladékká vált harci eszközök feldolgozásáért felelős tartományi szakszolgálat (KBD) vizsgálatai alapján ötre szűkítették azoknak a pontoknak a körét, ahol robbanószerkezetet rejthet a talaj.

A környék lakóit német, angol, orosz, török és lengyel nyelvű szórólapokon tájékoztatták a kilakoltatásról. A hannoveri városháza tájékoztatása szerint 2428 rendőr, tűzoltó és segélyszervezeti munkatárs vett részt az akcióban.

A szakemberek a Hannover lakosságának mintegy 10 százalékát érintő kitelepítés befejezése után, kora délután kezdtek hozzá a bombák felkutatásához. Két helyen csak fémhulladékot találtak. A három kiásott világháborús bombát a helyszínen megsemmisítették.

Az átmeneti szállásokra több száz ember érkezett, a három iskolában kialakított menhelyeken ebédet is kaptak a lakásuk elhagyására kényszerült hannoveriek. A városi önkormányzat másként is igyekezett lekötni őket, például több múzeumot és egy uszodát kivételesen ingyen lehetett látogatni, és számos gyermekprogramot, koncertet és filmvetítést is szerveztek. A kitelepített hannoveriek este térhettek vissza otthonukba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!