Kitüntették Magyarországot az üldözött keresztények segítéséért Washingtonban

Külföld, 2018.09.14

Az üldözött keresztények segítéséért Kereszt Népe díjjal tüntette ki Magyarországot, illetve - ahogyan a laudációban elhangzott - a magyar nemzetet a néhai Ronald Reagan elnök ösztökélésére 1988-ban megalakult Biztonságpolitikai Központ (CSP) nevű amerikai elemzőintézet.

A csütörtökön Washingtonban rendezett gálavacsorán Gregg Mitchell, a Nemzetközi Vallásszabadság Kerekasztal nevű ernyőszervezet társelnöke a laudációban kiemelte Orbán Viktor magyar kormányfő bátorságát és a magyar kormány tettrekészségét az üldöztetést szenvedő keresztények megsegítése érdekében. Mitchell hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország volt a világon az első, amelynek kormánya, még 2016-ban, programot indított a közel-keleti keresztények megsegítésére. Példaértékűnek nevezte a kezdeményezést, leszögezve, hogy több államnak és kormánynak is követnie kellene "a magyar modellt".

A kitüntetést Azbej Tristan, a miniszterelnökség üldözött keresztényekkel foglalkozó államtitkárságának vezetője vette át.

Köszönőbeszédében az államtitkár hangsúlyozta: az a baj, hogy ma már a politikai korrektség jegyében sokan nem is keresztényüldözésről beszélnek, hanem etno-vallási kisebbségek üldözéséről. "Mi kimondjuk, hogy a keresztényeket üldözik, és a keresztény ma a legüldözöttebb vallás a világban" - szögezte le Azbej Tristan.

Kitért a szerdai strasbourgi európai parlamenti voksolásra, amelyen megszavazták a magyarországi jogállamiság helyzetéről szóló jelentést, elítélve Magyarországot. A díszvacsora vendégei hangos nemtetszésüknek adtak hangot, majd megtapsolták Azbej Tristant, amikor hozzátette, a jelentés összeállításának és elfogadásának valódi oka az, hogy Magyarország nem hajlandó a tömeges illegális bevándorlás előtt megnyitni a határait.

Azbej Tristan elmondta: a Közel-Keleten élő és létükben fenyegetett keresztény közösségeknek Magyarország a túlélésben segít. "Megpróbálunk nem okosabbak lenni azoknál, akik ott élnek, ezért megkérdezzük őket, hogy mire és hogyan van szükségük" - fogalmazott. Ismertette az iraki Telszkuf település példáját, ahol a magyar kormány segítségével újjáépítették az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által elüldözött több mint kilencszáz keresztény család lerombolt otthonát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!