Kommunizmus Bűnei Alapítvány: Karl Marx ideológiája mintegy 100 millió ember haláláért felelős

Külföld, 2018.05.05

Mintegy 100 millió ember haláláért tehető felelőssé az az ideológia, amelyet Karl Marx fogalmazott meg - mondta Eötvös Péter, a Kommunizmus Bűnei Alapítvány kuratóriumának elnöke szombaton az MTI-nek.

Az elnök azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken a németországi Trierben a filozófus születésének 200. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat megnyitóján azt mondta, nem felelős Karl Marx a rémtettekért, amelyeket elkövettek mindazok, akik örökösének és követőinek vallották magukat.

Eötvös Péter hangsúlyozta, az általa képviselt szervezet elutasítja, hogy az Európai Unió legmagasabb rangú tisztviselője így nyilatkozzon Karl Marxról a magyar emberek nevében is.

"Tulajdonképpen egy tömeggyilkosságra felbujtó emberről van szó, így Jean-Claude Juncker szavai nem illenek az Európai Unióhoz, és főként az Európai Néppárt programjához" - tette hozzá az elnök, kiemelve: ilyesmi nem fordulhat elő a mai Európában.

Felvetette azt is, nem kötelessége az Európai Bizottság elnökének ebben a témában megnyilvánulnia, így még érthetetlenebb, hogy Juncker miért tette mégis. Ebben a témában inkább a tudomány képviselőinek, s nem a politikusoknak kellene vitatkozniuk, hiszen Marx megítélése az Európai Unióban is eltérő - fogalmazott Eötvös Péter.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!