Konzultációt kezdeményez az RMDSZ alapszabálya és programja módosítására

Külföld, 2017.02.16

Konzultációt kezdeményezett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alapszabályának és programjának módosítására - közölte a szövetség hírlevele csütörtökön.

Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök a Szövetségi Állandó Tanács csütörtöki ülését követően bejelentette: március 13-ig várják a civil szervezetek, a pedagógusszövetség, a történelmi magyar egyházak, RMDSZ-tagok, de főként a magyar emberek javaslatait az RMDSZ alapdokumentumainak a módosítására. Hozzátette: azt kérik az emberektől, hogy maguk is alakítsák azt az utat, amelyen a következő két évben halad majd az erdélyi magyarság legfontosabb politikai szervezete.

Az ügyvezető elnök szerint az RMDSZ május 13-án tartandó kongresszusának a tétje stratégiai irányt mutatni a következő két esztendőre, valamint számot adni arról, hogy mit sikerült megvalósítani a parlamenti választást követő időszakban. Porcsalmi Bálint kijelentette: az erdélyi magyar közösség érdekeit csakis akkor lehet eredményesen és hitelesen képviselni, ha a szövetség bátran politizál, ha őszintén beszél azokról a problémákról, amelyekkel szembe kell nézni az elkövetkező években.

"Azt mondtuk, 2019-re a legmodernebb politikai szervezete leszünk Romániának, de a régiónak is. A megvalósítás egyik feltétele a hitelesség és az egyenes beszéd" - idézte az ügyvezető elnököt az RMDSZ hírlevele.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!