Kórházban ápolnak egy francia szocialista politikust, akit megütött egy kormánypárti képviselő

Külföld, 2017.09.01

Súlyos erőszak miatt eljárást indított a párizsi ügyészség M'jid El Guerrab francia kormánypárti képviselő ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy többször megütötte Boris Faure szocialista politikust, és emiatt őt most kórházban ápolják - közölte pénteken a vádhatóság. A rendőrség délután őrizetbe vette a képviselőt.

A bűnügyi rendőrségen történő kihallgatás előtt M'jid El Guerrab a Facebookon bejelentette, hogy a nyomozás idejére visszavonul a politizálástól, felfüggeszti képviselőségét.

A Szocialista Párt (PS) külföldön élő franciák föderációjának főtitkárát szerdán bántalmazta az Emmanuel Macron államfő pártjának (A Köztársaság Lendületben, LREM) egyik képviselője.

A PS közleményben tudatta, hogy kórházba szállítása után Boris Faure állapota jelentősen romlott, és sürgősen meg kellett operálni.

"Az orvosok egyelőre nem nyilatkoznak az állapota várható következményeiről. Intenzív osztályon ápolják, felügyelet alatt van" - olvasható a közleményben. A bántalmazott politikust hírügynökségi jelentések szerint a rendőrség péntek délután kihallgatta.

A két politikus közti összetűzésről elsőként a Marianne című hetilap számolt be. Eszerint M'jid El Guerrab és Boris Faure Párizs belvárosában, az V. kerületi Broca utca egyik kávéházának teraszán szólalkozott össze.

Egy szemtanú az újságnak azt mondta, hogy a kormánypárti képviselő motoros bukósisakjával kétszer megütötte Boris Faure-t, aki ettől elesett és vérzett. Egy másik szemtanú azt hallotta, hogy a szocialista politikus korábban "mocskos arabnak" nevezte a képviselőt.

Gabriel Richard-Molard, a PS külföldön élő franciák föderációjának egyik vezetője szürreálisnak nevezte a vádat, és feljelentette M'jid El Guerrabot garázdaságért. "Egyesek azt gondolják, hogy rasszista szavakat adhatnak Boris Faure szájába. Akik ismerik őt, azoknak ezek a vádak nevetségesek és sértők" - hangsúlyozta a politikus, aki rágalmazás miatt is panaszt kíván tenni.

A képviselő a francia hírügynökségnek elismerte amit tett, de azt mondta: "a rasszista sértegetésre" reagált.

"Bocsánatot kérek az erőszakos gesztusért. Egyébként elítélem az erőszak minden formáját, az elhangzott szavak és sértések ellenére, az erőszak soha nem a megfelelő megoldás. Sajnálom, hogy engedtem a provokációnak" - mondta.

A PS és az LREM is elítélte a képviselő "erőszakos tettét", a kormánypárt szerint "jóllehet az összetűzés körülményeit még tisztázni kell, semmilyen magatartás nem igazolhat erőszakos tetteket" - olvasható a közleményben.

A két politikus a júniusi nemzetgyűlési választások óta áll egymással konfliktusban, miután a korábban a szocialistákhoz tartozó M'jid El Guerrab az államfő pártjának színeiben a választókörzetében legyőzte a szocialisták jelöltjét, Didier Le Bret-t. Ezt követően a sajtóban Boris Faure azzal vádolta meg volt párttársát, hogy opportunizmusból csatlakozott a kormánypárthoz, miután nem volt hajlandó a PS-nek a jelöltségért a körzetben rendezett előválasztásán elindulni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!