Koronavírus - Orosz tisztségviselő: a halálozási ráta nem magas, de ellenőrzés alatt kell tartani a helyzetet

Koronavírus, 2020.01.27

Az új koronavírushoz köthető átlagos halálozási ráta nem magas, de meg kell akadályozni, hogy a helyzet kicsússzon az ellenőrzés alól - jelentette ki Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) igazgatója újságíróknak hétfőn Moszkvában.

Közölte, hogy Oroszországban az elmúlt napok során több mint száz olyan, Kínában megfordult személyt különítettek el, akiről azt gyanították, hogy a vuhani eredetű koronavírus fertőzte meg, ám ez a diagnózis a vizsgálat során egyetlen esetben sem nyert megerősítést.

Emlékeztetett rá, hogy a fertőzésveszély miatt Oroszország mind a 213 határátkelőhelyén fokozták az ellenőrzést. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn megerősítette, hogy Moszkva "minden szükséges intézkedést meghozott" a vírus okozta tüdőgyulladás-járvány terjedésének megakadályozására.

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök hétfő este elrendelte, hogy a rendkívül helyzetek minisztériuma, valamint a belügyi és az ipari-kereskedelmi tárca képviselőinek részvételével állítsanak fel operatív stábot a megelőzés és a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében. A kormányfő utasította a fogyasztóvédelmi hatóságot, hogy két napon belül dolgozzon ki egy erre vonatkozó tervet.

Misusztyin előírta azt is, hogy a helyzetről folyamatos értesítést kapjon, az elnök rendszeres tájékoztatása érdekében. A miniszterelnöki intézkedésről hétfő este kiadott tájékoztatás megerősítette, hogy Oroszországban eddig egyetlen koronavírus-fertőzést sem észleltek.

"Ma elmondható, hogy a halálozási arány nem magas, de abszolút biztos, nem engedhetjük meg, hogy lanyhuljon a figyelmünk. Látjuk a növekvő kockázatokat" - hangoztatta hétfői sajtótájékoztatóján Popova.

A tisztségviselő azt mondta, hogy a Moszkva rendelkezésére álló adatok szerint a fertőzöttek 80 százalékának életkora meghaladja a 60 évet, és gyakorlatilag az összes súlyos esetben más, egyidejű betegségeket mutattak ki. Popova szerint az orosz illetékesek nem kételkednek a hivatalos kínai adatokban.

Helyesnek vélte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem tartotta fontosnak globális rendkívüli helyzet meghirdetését. Rámutatott, hogy ezt hiteles diagnosztikai rendszer támasztotta alá, amely a vírus Kínán kívüli megjelenésének eseteiben nem állapított meg következetes fejlődést. Emlékeztetett rá, hogy a WHO szakértői tanácsa két hét múlva tárgyal ismét erről a kérdésről.

Kijelentette: kevéssé valószínű, hogy a fertőzés Kínából érkezett csomagok révén terjedne.

Alekszandr Szergejev, az Orosz Tudományos Akadémia elnöke Kemerovóban újságíróknak nyilatkozva ugyanakkor úgy vélekedett, hogy ha a koronavírussal fertőzött személyek száma egy további hónapon át "mértani haladvány szerint" növekszik tovább, márciusra globális járvány alakulhat ki. Hangsúlyozta, hogy ennek megakadályozására a WHO részéről hatékony fellépésre van szükség.

Gennagyij Onyiscsenko korábbi Roszpotrebnadzor-igazgató, az orosz parlamenti alsóház egészségügyi bizottságának első alelnöke az Eho Moszkvi rádiónak adott interjújában azt állította, hogy már most mintegy 30 olyan készítmény áll rendelkezésre, amely alkalmazható a 2019-nCoV típusú koronavírus ellen. Ezek közül 12-t a HIV megelőzésére és gyógyítására alkalmaznak.

A koronavírus ellen hatékonyan alkalmazható gyógyszerek között említette meg az Indinovirt és a Szakvinavirt. Onyiscsenko álláspontját később Popova is megerősítette.

Az új koronavírus ellen az orosz Vektor állami virológiai és biotechnológiai központban fejlesztett kétfajta vakcina prototípusának tesztelését az első félév végén kezdik meg. Ezt a Nauka Szibiri című tudományos lap közölte, Rinat Makszjutyinra, a központ igazgatójára hivatkozva.

Makszjutyin elmondta, hogy az új koronavírus beazonosításához kétfajta diagnosztikai készletet fejlesztettek ki, amelyeket szétküldtek az orosz régióknak.

A vuhani koronavírus terjedése miatt egyébként hétfőn a legnagyobb orosz chartercégek, az idegenforgalmi irodákkal egyetértésben, felfüggesztették a Kínába közlekedő repülőjárataikat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!