Korrupcióval gyanúsított volt alkotmánybírót nevezett ki a román miniszterelnök kormányfőtitkárnak

Külföld, 2018.09.24

A korrupcióval vádolt és első fokon felmentett Toni Grebla volt alkotmánybírót nevezte ki kormányfőtitkárnak Viorica Dancila miniszterelnök - derült ki a román hivatalos közlöny hétfői kiadásából.

A döntésről már előző este beszélt Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, aki megfelelőnek tartja a volt alkotmánybíró személyét és felkészültségét a tisztség ellátására.

Romániában a kormányfőtitkárság a kabinet tevékenységét koordináló intézmény, fontos szerepe van a kormányülés napirendjén levő határozatok, rendeletek és törvények előkészítésében és beterjesztésében. A kormányfőtitkár személye azért vált fontossá, mert Dragnea elégedetlen azzal, hogy a kormány túl lassan hoz döntéseket. A kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken, miután pártja végrehajtó bizottsága ismét bizalmat szavazott neki, kormányátalakítást helyezett kilátásba október első hete után. Ezt azzal indokolta, hogy egyes miniszterek menekülnek a felelősség elől, és bizonyos jogszabályok aláírását elodázzák, késleltetve az elfogadásukat.

A román ellenzéki média szerint Grebla elődje, a kormányfőtitkár-helyettessé visszaléptetett Andreea Lambru is lassította volna az elfogadási folyamatot, és főleg a korrupciós bűncselekmények miatt elítélt személyek kegyelemben és amnesztiában részesítéséről szóló rendelet elfogadását akadályozta.

Ezt a rendeletet a román kormánykoalíció már hosszabb ideje készül elfogadni. Dragnea az igazságügyi minisztertől várta a beterjesztését, aki azonban átpasszolta a felelősséget a parlamentnek.

Dragnea - aki ellen szintén folyamatban van egy korrupciós eljárás - vasárnap este egy televíziós interjúban újfent megerősítette, szükségesnek tartja egy ilyen rendelet vagy jogszabály elfogadását. Kifejtette: szerinte ebben az esetben nem kegyelmi tett lenne az amnesztia, hanem jóvátétel mindazoknak, akik ellen az igazságszolgáltatás visszaéléseket követett el az elmúlt években, amikor titkos megállapodások, hamisított bizonyítékok alapján születtek elmarasztaló bírósági ítéletek.

A román legfelsőbb bíróság májusban mentette fel első fokon Toni Greblát, akit egyebek mellett befolyással való üzérkedéssel és kenőpénz elfogadásával vádolt meg a korrupcióellenes ügyészség. A perben még nem született másodfokú, jogerős ítélet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!