Kósa Ádám: Magyarország élen jár a fiatalok foglalkoztatása terén

Külföld, 2018.03.14

Az euróövezeti fiatalok aggasztó munkanélküliségi rátájával szemben Magyarország élen jár a fiatalok foglalkoztatása terén, ugyanis Magyarországon mindenki dolgozhat, aki akar, a bérek pedig továbbra is növekednek - fogalmazott Kósa Ádám fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdán.

A képviselő az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésének a 2018-as növekedési jelentés foglalkoztatási és szociális vonatkozásait tárgyaló ülését követően arról tájékoztatott: az EP jelentése azt állapította meg, hogy az unió területén 2016-ban még mindig 6,3 millió 15 és 24 év közötti fiatal volt munkahely nélkül. Ezzel kapcsoaltban arra utalt, hogy a bevándorlók átlagéletkora 27,5 év, amelyből az következik, hogy egyre több lesz a munkanélküli fiatal.

"Ezért sem szeretnénk bevándorló országgá válni" - szögezte le a politikus.

Mint elmondta, a jelentés megállapítja azt is, hogy összességében javult a gazdasági és foglalkoztatási helyzet, a megtermelt javak elosztása azonban nem mindig történt egyenletesen, ugyanis a szegénységben és társadalmi kirekesztettségben élő személyek száma továbbra is túlságosan magas. Kósa Ádám arra emlékeztetett, hogy Magyarországon ezzel szemben törvény rögzíti, hogy 3,5 százalék fölötti GDP növekedés esetén a nyugdíjasoknak nyugdíjprémium jár.

A fideszes politikus kijelentette: határozottan ellenzi azt a tervet, hogy egy központi Európai Munkaügyi Hatóságot hozzanak létre, meggyőződése szerint ugyanis a munkaerőpiacra vonatkozó döntéseknek tagállami hatáskörben kell maradniuk.

Végezetül üdvözölte, hogy az EP-jelentés felszólította a tagállamokat a fogyatékossággal élők munkaerőpiaci befogadása és a diszkrimináció megszüntetése kapcsán tett erőfeszítéseik fokozására.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!