Közel száz párt, civil szervezet és független jelölt indul a koszovói önkormányzati választáson

Külföld, 2017.08.30

Összesen 35 párt, 30 civil szervezet, 25 független jelölt és egy koalíció indul az október 22-i koszovói önkormányzati választáson - közölte a pristinai választási bizottság.

Az önkormányzati választással egy időben azonban várhatóan előrehozott parlamenti választást is tartanak a kis balkáni országban, két és fél hónappal a legutóbbi voksolás óta ugyanis még nem sikerült megválasztani a parlament elnökét.

A parlament alakuló ülését augusztus 3-án tartották meg, ám csak a képviselői mandátumokat hitelesítették, a házelnököt és helyetteseit nem választották meg. A határidő augusztus 27-én járt le, ám a pártoknak nem sikerült egyezségre jutniuk.

A júniusi választást a Koszovói Demokrata Párt (PDK), a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) és a Koszovói Kezdeményezés (Nisma) koalíciója nyerte meg, és 39 mandátumot szerzett a 120 fős törvényhozásban, így további 22 képviselő támogatását kell megszereznie ahhoz, hogy kormányozni tudjon. A második helyen az ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) végzett, nekik 32 parlamenti helyük lett. Az Isa Mustafa eddigi miniszterelnök vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK), a Szövetség az Új Koszovóért (AKR), valamint az Alternatív Párt koalíciójának pedig 29 képviselője van. A kisebbségeknek húsz, úgynevezett garantált hely jár.

Több forgatókönyv is felvetődött már a helyzet megoldását kezelendő, eddig azonban egyik sem valósult meg. A koszovói sajtóban megjelent, hogy Isa Mustafa mellől elpártolna az AKR, és így a győztes koalíciónak meglenne a kellő támogatása, ám eddig ezt az elméletet senki nem támasztotta alá. Azt is rebesgették, hogy a második és a harmadik helyen végzett pártok és koalíciók lépnének szövetségre, ám az Önrendelkezés kijelentette: senkivel sem kíván közösködni. Legutóbb arról lehetett hallani, hogy ha a 39 mandátummal rendelkező koalíció miniszterelnök-jelöltje nem Ramush Haradinaj volt kormányfő lenne, akkor esetleg a többi párt is támogatná a kormányt, Haradinaj azonban nem kíván visszavonulni.

Hashim Thaci köztársasági elnök szerdán felszólította a pártokat, hogy mihamarabb válasszák meg a pristinai házelnököt, hogy a parlament megkezdhesse a munkáját, és alakuljon meg a kormány, hogy Pristina kilábalhasson a politikai patthelyzetből.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!