Kreml: Putyin nászajándékkal készül az osztrák külügyminiszter esküvőjére

Külföld, 2018.08.16

Nászajándékkal készül Vlagyimir Putyin orosz elnök Karin Kneissl osztrák külügyminiszter esküvőjére - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírókkal csütörtökön Moszkvában.

Peszkov nem mondta meg, hogy mi lesz az orosz vezető ajándéka, és ezzel kapcsolatban későbbre ígért tájékoztatást. A TASZSZ hírügynökség beszámolója szerint ugyanakkor "közismert, hogy Putyin gonddal és humorérzékkel választja ki ajándékait, amelyeknek jelentőségük van azok számára, akiknek átadja őket".

Az elnöki szóvivő megerősítette, hogy Putyin Berlinbe tartva tér majd be szombaton az esküvőre, amelyre júniusi bécsi látogatása alkalmából kapott meghívást. Peszkov szerint nem egyedülálló esetről van szó, mert az elnök vett már rész külföldi magánrendezvényeken. A szóvivő ugyanakkor, újságírói érdeklődésre, nem tudott konkrét példákat felsorolni.

Peszkov elmondta, hogy mivel magánrendezvényről van szó, azon nem lesznek jelen a Kremlbe akkreditált tudósítók. Kijelentette, hogy az esküvői vizit hosszát a berlini munkalátogatás időzítése határozza majd meg.

Putyint ugyancsak szombaton, a Berlin melletti Meseberg kastélyban, a német kormány vendégházában fogadja majd Angela Merkel német kancellár. A két vezető a tervek szerint egyebek között az amerikai szankciók nyomán kialakult helyzetet, a szíriai és az ukrajnai helyzetet, valamint a kétoldalú gazdasági együttműködés, így az Északi Áramlat-2 gázvezeték megépítésének kérdéseit fogja áttekinteni.

A sajtó munkatársaival csütörtökön lefolytatott telefonos konferenciabeszélgetése során Peszkov kijelentette, hogy a szíriai rendezés ügyében folyamatban van egy szeptember első harmadában tartandó, újabb orosz-török-iráni csúcstalálkozó előkészítése. Török hivatalos forrás szerint a három elnök ezúttal Teheránban tanácskozik majd.

Putyin, Recep Tayyip Erdogan török és Haszan Róháni iráni elnök eddig 2017. november 22-én Szocsiban, valamint idén április 4-én Ankarában tartott ilyen formátumban megbeszélést.

Az orosz szóvivő ugyanakkor cáfolta, hogy Putyin napirendjén szerepelne egy Szíria ügyében tartandó orosz-török-német francia csúcson való részvétel. Egy ilyen, szeptember 7-én Isztambulban rendezendő találkozóra korábban Erdogan török államfő tett javaslatot.

A tájékoztatón felmerült az Oroszországban 20 évre elítélt, börtönében több mint 90 napja éhségsztrájkot folytató Oleh Szencov krími rendező ügye. A kérdésre, hogy részesülhet-e elnöki kegyelemben, Peszkov kijelentette:

"Az javaslom, hogy ne feledjék azt, egy, a terrorizmusról rendelkező törvénycikk alapján elítélt emberről van szó, aki robbantásra készült a Krímben" - mondta.

Szencovot 2015. augusztus 15-én húszévi szabadságvesztésre ítélte az észak-kaukázusi körzeti katonai bíróság, azzal az indokkal, hogy "terrorcsoportot" hozott létre az Oroszország által Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigeten.

Ennek tagjai 2014 tavaszán Szimferopolban felgyújtották a Krím Orosz Közössége elnevezésű társadalmi szervezet és az orosz kormánypárt, az Egységes Oroszország helyi szervezetének irodáját. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint a csoport tagjai arra készültek, hogy 2015. május 9-én, a második világháborúban a náci Németország felett aratott győzelem évfordulóján bombát robbantsanak a szimferopoli örök lángnál és Lenin-szobornál.

Szencov, aki büntetését a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található "Jegesmedve" telepen tölti, nem ismerte el bűnösségét. A rendező mellett számos nemzetközi hírű filmes kollégája kiállt, támogatására Európában több akciót is szerveztek.

Oleh Szencov május 14-én kezdett határidő nélküli éhségsztrájkba azzal a követeléssel, hogy bocsássanak szabadon 64, Oroszországban őrzött ukrán "politikai" foglyot. Önmagának nem kért kegyelmet.

A Jamal-Nyenyec Autonóm Körzet illetékes testülete szerdán arról tájékoztatta Szencovot, hogy ügyében két kegyelmi kérvényt kapott előzetes mérlegelésre: egyet az elítélt anyjától, egy másikat perig Kliment szimferopoli és krími metropolitától. A folyamodványok alapján azonban a kegyelmi bizottság és a Kreml tájékoztatása szerint nem kezdeményezhető amnesztiaeljárás, mert azt az orosz törvények szerint magának az érintettnek kell kérelmeznie. Erre Szencov a jogi képviselője szerint nem hajlandó.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!