Kreml: Kijevet terheli a felelősség a Voronyenkov-gyilkosságért

Külföld, 2017.03.23

Abszurdnak nevezte a Kreml szóvivője azt az állítást, hogy Gyenyisz Voronyenkov volt orosz képviselő meggyilkolása mögött az orosz titkosszolgálatok állnak, és azt állította, hogy a történtekért Kijev a felelős, mert - mint fogalmazott - nem tudta szavatolni a politikus biztonságát.

"Úgy gondoljuk, hogy abszurdak a hírhedt orosz nyommal kapcsolatos kitalációk" - jelentette ki Dmitrij Peszkov szóvivő.

A tavaly ősszel Ukrajnába költözött és ott decemberben állampolgárságot is kapott Voronyenkovot csütörtökön lőtték agyon Kijevben. Peszkov arra reagált, hogy Petro Porosenko "Oroszország részéről elkövetett terrorcselekménynek" minősítette a történteket és az ukrán hatóságok több vezetője is Moszkvát gyanúsította meg a gyilkossággal.

"Reméljük, hogy a gyilkost és azt, aki ezen cselekmények mögött áll, azonosítani fogják" - mondta a szóvivő.

Közölte, hogy a bűncselekményről tájékoztatták Vlagyimir Putyin elnököt.

Marija Zaharova külügyi szóvivő Porosenko kijelentésére utalva kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Ukrajnában objektív vizsgálatot folytatnak majd a merénylet ügyében. Szavai szerint a kijevi "gyilkos rendszer" mindent el fog követni, hogy sohase derüljön ki az igazság, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az ukrán bűnüldöző szervek mégis képesek lesznek megtalálni a felelősöket.

Voronyenkov Ukrajnában, az ugyancsak átköltözött Ilja Ponomarjov volt orosz képviselővel együtt Viktor Janukovics volt ukrán elnök ellen tanúskodott. Jurij Lucenko ukrán főügyész azt állította, hogy az általuk elmondottak alapján világossá vált: a Kreml már 2013 decemberében beindította a katonai beavatkozás mechanizmusát.

A meggyilkolt képviselő 2017-ben a náci Németországhoz hasonlította Oroszországot - hasonlókat korábban Moszkvában sosem mondott -, és azt állította, hogy valaki más voksolt helyette a Krím elcsatolását megerősítő parlamenti szavazáson.

A TASZSZ állami hírügynökség szerint az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) 2014 decemberében - eredménytelenül - kezdeményezte a volt kommunista képviselő mentelmi jogának megvonását egy Moszkva központjában lévő épület erőszakos elfoglalása miatt, majd a főügyészségtől 2015 áprilisában kérte a gyanúsítottá minősítését. 2017. február 15-én született meg a határozat Voronyenkov büntetőjogi felelősségre vonásáról a jogi személyek állami nyilvántartásának meghamisítása és csalás miatt, márciusban pedig nemzetközi körözést adtak ki ellene.

Voronyenkovot 2011-ben választották meg az Állami Duma képviselőjének, ám tavaly egyéni választókörzetben nem sikerült új mandátumot szereznie. Az orosz parlament egyetlen általa kezdeményezett jogszabályt fogadott el, amelynek értelmében korlátozták a külföldi tulajdonosok tulajdonrészét az orosz tömegtájékoztatási eszközökben. Ennek következtében cserélt gazdát a Vedomosztyi, a Forbes és több más sajtótermék.

A képviselő kezdeményezte az offshore cégek visszaszorítását is, ám kiderült, hogy ő maga is rendelkezett ilyennel. Voronyenkov a korrupcióellenes bizottság tagja volt. A legnagyobb feltűnést a Meduza ellenzéki hírportál azzal keltette a dumában, hogy fényes lakodalmat csapott, amikor feleségül vette Marija Makaszovát, a szentpétervári Mariinszkij Színház operaénekesnőjét, a kormányzó Egységes Oroszország képviselőjét.

A katonatiszti és jogi végzettségű volt politikus a parlament mellett a katonai ügyészségnél és a legfelsőbb bíróságnál dolgozott, valamint volt Narjan-Mar város alpolgármestere és a Nyenyec Autonóm Körzet közigazgatásának helyettes vezetője is. Jogból ledoktorált és Szentpéterváron tanszéket is kapott.

2015-ben az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által vezetett Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványa arra hívta fel a figyelmet, hogy tisztségviselői és képviselő fizetéséből aligha engedhetett volna meg magának öt lakást, öt gépkocsi és egy hétvégi házat.

2001-ben Voronyenkov ellen megvesztegetés elfogadása miatt folyt eljárás, de ejtették a vádat ellene. Ezen felül Anna Etkina vállalkozó azzal vádolta meg, hogy bűnrészes az üzlettársa, Andrej Burlakov meggyilkolásában.

Voronyenkov februárban az azóta Oroszország területéről már nem elérhető Cenzor.net hírportálnak kijelentette, hogy 2007-ben merényletet kíséreltek meg ellene, Oleg Feoktyisztov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) volt tábornoka, a legnagyobb orosz olajvállalat, a Rosznyefty biztonsági főnöke részvételével. Ekkor hasonlította a hitleri Németországhoz a volt hazáját.

Az interjút követően az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja kilátásba helyezte Voronyekov kizárását.

A TASZSZ hatósági forrásokra közölte, hogy Voronyenkov nem mondott le orosz állampolgárságáról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!