Külföldi sajtó Magyarországról - Német lap a menekültek elleni erőszakról

Külföld, 2017.03.24

A Die Welt című konzervatív német lap a nemzetközi migrációs válsággal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal az online kiadásában pénteken.

Boris Kálnoky A két igazság a menekültek elleni erőszakról című írásában kiemelte, hogy míg emberi jogi aktivisták szerint a magyar rendőrség rendszerszinten alkalmaz erőszakot a menekültek ellen, a rendőrség, a belügyminisztérium és Orbán Viktor miniszterelnök pedig ezt tagadja, a tények ellenőrzése azt mutatja, hogy valóban "van erőszak a migránsok ellen, és hamis állítások is, mindkét oldalon".

A nyilvánosságra került ügyeket elemezve kifejtette, hogy a hatóságok állításaival szemben "ténylegesen létezik a menekültek elleni rendőri erőszak, de nem feltétlenül a jogvédők által feltételezett mértékben", és érdemes alaposan szemügyre venni Orbán Viktor vonatkozó kijelentéseit, amelyek arról szólnak, hogy a jogvédők vádjai alaptalanok, mert az összes feltárt eset a határ szerb oldalán történt.

Ez "majdnem stimmel", és összeegyeztethető a segélyszervezetek állításaival is, amelyek szerint a magyar biztonsági erők a szerb hatóságok engedélyével a határ szerb oldalán járőröznek és "részben testi erőszak alkalmazásával szándékosan elrémisztő magatartást tanúsítanak a menekültekkel szemben".

Azonban a magyar rendőri erőszak jóval csekélyebb, mint Bulgáriában, de a jogvédők és a média inkább Magyarországra összepontosít, mint Bulgáriára - tette hozzá a Die Welt szerzője.

https://www.welt.de/politik/ausland/article163096406/Die-zwei-Wahrheiten-ueber-Gewalt-gegen-Fluechtlinge.html
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!