Lázár: Magyarország áll az Európai Parlament vizsgálata elé

Külföld, 2017.05.17

Az új felsőoktatási törvény megfelel az európai jogi normáknak, ezért Magyarország áll minden vizsgálat elé - reagált az Európai Parlament (EP) szerdai, a magyarországi helyzetről hozott határozatára Lázár János a Csongrád megyei Kiszomboron tartott lakossági fóruma után.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a hetes cikk szerinti eljárás előkészítését kérő határozattervezetet "fenyegetésnek, nyomásgyakorlásnak" nevezte. Megjegyezte: a sokadik EP-vizsgálat lesz ez Magyarországgal szemben, "ebben nincs semmi újdonság". Hangsúlyozta, véleménye szerint minden Magyarországon működő egyetemre egyforma szabályoknak kell vonatkozniuk, így Soros György Közép-európai Egyetemére is. Lázár János azt mondta: Soros György brüsszeli lobbija erős, "óriási befolyása van a baloldalra Sorosnak". Politikai nyomásgyakorlásnak Magyarország nem enged - jelentette ki.

A lakossági fórumon Lázár János az Európai Parlament szerdai döntésével kapcsolatban úgy fogalmazott: az EP "Soros György szája ízének megfelelő módon" elítélte az országot azért, mert meg akarta vonni a Soros-egyetem privilégiumait. Aki megszavazta a szigorúbb határozatot, Magyarország ellen szavazott. "Ezt nem fogadhatjuk el" - mondta a miniszter.

Az EP a szerdai határozatban többi között arra szólította fel a magyar kormányt, hogy függessze fel az új felsőoktatási törvényben megjelelt határidőket, és vállaljon kötelezettséget arra, hogy a Közép-európai Egyetem (CEU) szabad intézményként Budapesten maradhat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!