Leégett Kína egyik legrégibb katedrálisa

Külföld, 2014.07.28

Tűz martaléka lett Kína egyik legrégibb, gótikus és román stílusban épült katedrálisa a kelet-kínai Ningpo városában, csak főépületének váza maradt épen - jelentette a kínai média hétfőn.

A lángok egyelőre ismeretlen körülmények között csaptak fel nem sokkal hajnali egy óra előtt, félszáz tűzoltó körülbelül két órán át küzdött velük. A helyszíni riportokban megszólaló tűzoltók maguk is szomorúan számoltak be arról, hogy a különösen szép belső terű, kőből épült templom teljességgel kiégett. Személyi sérülés nem történt.

A gótikus harangtoronyban és a kisegítő épületekben nem esett kár. Egy az épületben tartózkodó alkalmazott azt mondta, hogy a tűz az oltár környékéről indult és terjedt tovább. Az okokat vizsgálják.

A Csiangpej római katolikus székesegyház Csöcsiang tartomány Ningpo városának nevezetessége és szimbóluma, 1872-ben épült. Építtetője egy francia püspök volt, akit portugál misszionáriusok támogattak.

Ningpo kikötőjébe az első ópiumháborút lezáró 1842-es Nankingi Egyezmény után sok nyugati hajó futott be, velük jó néhány misszionárius is érkezett. A város ma is arról nevezetes, hogy itt van az ország egyik legnagyobb keresztény közössége. Egy 2005-ös felmérés szerint az egyházmegyében 25 ezer katolikus hívőt tartottak nyilván.

A városközpontban található templom rendkívül népszerű volt nem csak a hívők körében, de a turisták által is az egyik legtöbbet fényképezett épület. Történelmi és építészeti értéke miatt állami védettséget élvezett.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!