Lemondott az amerikai környezetvédelmi hivatal korrupciós botrányba keveredett vezetője

Külföld, 2018.07.05

Lemondott a korrupciós botrányba keveredett Scott Pruitt, az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) vezetője.

Scott Pruitt nem sokkal azt követően nyújtotta be lemondását, hogy a The New York Times című lap közölte: Kevin Minoli, a környezetvédelmi hivatal etikai ügyekért felelős vezetője egy sor vizsgálatot kezdeményezett Pruitt ellen korrupció gyanúja miatt.

Pruitt egyes lépéseinek és döntéseinek hátterét jelenleg kongresszusi bizottságok és szövetségi ellenőrző hatóságok is vizsgálják.

Etikai vizsgálat folyik egyebek közt washingtoni lakásbérlésével kapcsolatban, mert kiderült, hogy rendkívül alacsony áron bérel luxuslakást egy energiaipari lobbista családjától, valamint vizsgálják bel- és külföldi magánutazásait is, melyek közül feltehetően többet is adófizetői pénzből finanszírozott.

Donald Trump júniusban még megvédte a politikust, de már akkor úgy fogalmazott: Pruitt jó munkát végez ugyan, de "nem feddhetetlen".

"Scott kiváló munkát végzett a hivatalnál, és mindig köszönettel tartozom neki ezért" - írta az amerikai elnök a Twitteren csütörtökön és tudatta, hogy a feladatot ügyvezetőként az eddigi helyettes, Andrew Wheeler veszi át. Trump a mikroblog-bejegyzésben megjegyezte: "hatalmas előrehaladást értünk el, és az EPA ragyogó jövő elé néz".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!