Letartóztatták Törökországban azt a korábban őrizetbe vett két görög katonát, akik állítólag áttévedtek a határon

Külföld, 2018.03.02

Elrendelte egy török bíróság a letartóztatását annak a korábban őrizetbe vett két görög katonának, akik csütörtök éjszaka állításuk szerint áttévedtek a határon az északnyugat-törökországi Edirnénél - jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség.

Az ügyészség "kémkedés kísérletére" és "tiltott katonai övezet megsértésére" hivatkozva kérte a görög katonák előzetes letartóztatását.

A gyanúsítottak - egy hadnagy és egy őrmester - elmondásuk alapján a határ menti görög Kasztaniész falu külterületén teljesítettek járőrszolgálatot, amikor az erős havazás következtében eltévedtek és áttértek a határ túloldalára. A török katonák elfogták a két "határsértőt" és átadták őket az edirnei csendőrségnek.

A török hatóságok az érintettek puskáit és telefonjait is lefoglalták.

Az NTV török hírtelevízió pénteken arról számolt be, hogy a két ország külügyminisztériumai felvették a kapcsolatot a görög katonák kiadatása érdekében, és a vezérkari főnökök is telefonon egyeztettek egymással. Az elfogott két katona jó egészségi állapotban van és parancsnokaikkal is beszélhettek - értesült az NTV.

A két NATO-tagállam kapcsolatait máig több, évtizedes múltra visszatekintő nézeteltérés terheli. Kiemelkedik közülük a kettéosztott Ciprus, valamint a vitatott hovatartozású, ugyanakkor lakatlan égei-tengeri szigetek ügye.

Ankara és Athén viszonya a 2016. július 15-ei török puccskísérlet óta különösen feszült. A görög igazságszolgáltatás 2017 elején megtagadta a kiadatását azoknak a török katonáknak, akik a puccskísérlet kudarcát követően menekültek helikopterrel Görögországba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!