Liberman szerint a Hamász belső viszálya miatt halt meg a szervezet egyik vezetője

Külföld, 2017.04.02

A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász lehet a felelős Mázen Fukaha múlt pénteki megöléséért Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter utalása szerint - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap.

"A Hamász belső leszámolásairól ismert. Hagyjuk, hogy ott keressék Fukaha halálának okát" - mondta Liberman, elutasítva a Hamász vádját, miszerint izraeli biztonságiak végeztek a terrormerényleteket előkészítő Hamász-vezetővel.

"Nincs vitánk a Hamásszal, azt tesznek, amit akarnak" - jelentette ki a védelmi miniszter a Gázai övezet határán fekvő Szderót nevű városban tett vasárnapi látogatásán, és hozzátette, hogy "Izrael nem keresi a kalandokat az övezetben".

Fukahát otthona előtt, a Gázai övezetben lőtték agyon múlt pénteken. Az al-Hajat pánarab hírlap szerint támadói a tenger felől érkeztek, majd arra is távoztak a gyilkosság után.

Csütörtökön a Hamász rövid videoüzenetben megfenyegette Izrael biztonsági vezetőit, köztük Avigdor Liberman védelmi minisztert és Gadi Ejzenkot vezérkari főnököt, bosszút ígérve Fukaha haláláért.

Az izraeli katonai rádió a gyilkosság után arról számolt be, hogy az izraeli hadsereg küldöttei előzőleg több alkalommal is felkeresték Mázen Fukaha Ciszjordániában élő apját, és arra kérték, bírja rá a fiát Izrael-ellenes ténykedésének abbahagyására, és maguk is megfenyegették telefonon, hogy messzire elér az izraeli biztonságiak keze, ha nem függeszti fel tevékenységét. Jeruzsálem szerint Mázen Fukaha Ciszjordániából végrehajtott merényleteket szervezett Izrael ellen.

A Hamász Izraelt vádolta egyik vezetőjének likvidálásával, de Jeruzsálem nem ismerte el felelősségét az ügyben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!