Londoni merénylet - Rengetegen vettek részt a spanyol áldozat búcsúztatásán

Külföld, 2017.06.12

Nagy tömeg, becslések szerint több mint 700 ember vett részt a londoni merényletben meghalt spanyol Ignacio Echeverría búcsúztatásán Las Rozas településen hétfőn.

A spanyol sajtóban "gördeszkás hősként" emlegetett 39 férfi hozzátartozói, barátai mellett a szertartásra a beszámolók szerint rengetegen érkeztek, akik ugyan nem ismerték őt személyesen, de ki akarták fejezni együttérzésüket a családdal.

A spanyol főváros agglomerációjában található városka templomában ott volt Alfonso Dastis spanyol külügyminiszter és Cristina Cifuentes, a madridi autonóm kormány vezetője is, utóbbi bejelentette: javasolta, hogy a las rozasi El Burgo középiskolát nevezzék el Ignacio Echeverríaról, aki maga is ebben az intézményben tanult.

"Így emlékezzen hősiességére Las Rozas és egész Madrid, és tartsuk meg emlékezetünkben" - mondta újságíróknak a politikus.

Hasonló gesztussal kíván tisztelegni emléke előtt a kantábriai Comillas település is, ahonnan Echeverría édesanyja származik. Ott a sportközpont melletti parkoló viseli majd a férfi nevét, ahol gördeszkázni tanította a helyi gyerekeket.

Ignacio Echeverría a spanyol kormánytól posztumusz megkapja a polgári érdemrend nagykeresztjét, és Las Rozas önkormányzatától a település becsületrendjét.

A spanyol férfi június 3-án Londonban éppen a barátaival gördeszkázott, amikor meglátta, hogy a merényletet elkövető terroristák egyike egy nőt szúrt meg éppen.

Ignacio a nő segítségére sietett, és gördeszkájával többször fejbe vágta a terroristát, majd a dulakodás közben életét vesztette. A hivatalos tájékoztatás szerint hátba szúrták.

Családja azonban napokon át nem tudott semmit hollétéről. Hiába keresték, érdeklődésükre a brit hatóságok a támadás után három nappal is még 24-48 órás haladékot kértek a válaszadásra.

Mindezt a spanyol külügyminiszter is nehezményezte, és "meglehetősen különösnek" nevezte.

"Tiszteletben tudunk tartani bármilyen protokollt, de figyelembe kell venni a család tagjait is, akik szintén közvetett áldozatai jelen helyzetüknek, és ez a helyzet embertelen" - mondta korábban.

Simon Manley, Nagy-Britannia spanyolországi nagykövete hétfőn a Antena3 nevű tévécsatornának elismerte, hogy ebben a vonatkozásban a brit hatóságoknak dolgozniuk kell a hatékonyság javításán.

Június 3-án késő este három terrorista egy bérelt fehér Renault furgonnal felhajtott a London híd járdájára, gyalogosokat gázolt el, majd a közeli piac, a Borough Market környékén sok embert megkéselt. Nyolc embert megöltek, legalább ötvenet pedig megsebesítettek. A támadókat a rendőrség agyonlőtte.

Az áldozatok közül három francia, kettő ausztrál, egy kanadai, egy brit, és egy spanyol állampolgárságú.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!