Londoni tűzvész - Tüntetés a Downing Streetnél, May: a károsultak nem kaptak megfelelő segítséget

Külföld, 2017.06.17

Több ezren tüntettek szombat délután Londonban a miniszterelnöki hivatalnak otthont adó Downing Street előtt, Theresa May brit miniszterelnök lemondását követelve. A tiltakozók szerint a konzervatív párti kormány és a Kensington and Chelsea kerület konzervatív vezetésű tanácsa nem tett megfelelő lépéseket a kerület északnyugati szélén a 24 emeletes Grenfell Tower toronyházban pusztító szerdai tűzvész károsultjainak megsegítésére. Ezt szombat délutáni nyilatkozatában Theresa May is elismerte.

A kormányfő a tüntetés idején hivatalában fogadta a hajlék nélkül maradtak képviselőit, az áldozatok hozzátartozóit és a helyi civil szervezetek aktivistáit. A tucatnyi tagból álló küldöttség szószólója a megbeszélés után a helyszínen lévő újságíróknak elmondta, hogy az elmúlt 48 órában összesen két és fél órán át tárgyaltak a kormányfővel. Részleteket nem árult el, mondván: a delegáció először az érintett helyi közösséget tájékoztatja.

Theresa May a találkozó után kiadott nyilatkozatában dicsérte a sürgősségi szolgálatok, az egészségügyi szolgálat és a helyi közösségi szerveződések hősies helytállását, ugyanakkor elismerte, hogy az áldozatok hozzátartozóinak a katasztrófa utáni első órákban nyújtott hatósági támogatás és információszolgáltatás "őszintén szólva nem volt kielégítő".

A miniszterelnök közölte: meghallgatta az aggályokat, és azonnali széleskörű intézkedésekre adott utasítást a hozzátartozók és a túlélők megsegítésére.

May szerint az előző nap létrehozott 5 millió font (csaknem 1,8 milliárd forint) értékű kormányzati alap felhasználása már meg is kezdődött, az összegből a károsultak ruhát, élelmiszert, egyéb alapvető fontosságú cikkeket vásárolhatnak. Theresa May megígérte, hogy ha további anyagi forrásokra lesz szükség, a kormány azt is biztosítani fogja.

A kormányfő közölte: háromhetes határidőt szabott a tűzvészben megsemmisült lakások lakóinak tartós és lehetőleg eddigi lakhelyükhöz közeli elhelyezésére, és szombaton elrendelte, hogy a hatóságok naponta tájékoztassák őt az ebben elért haladásról.

Theresa May szombaton elrendelte azt is, hogy a teljesen kiégett Grenfell Towerhez hasonló lakóépületek tűzbiztonsági állapotát a hatóságok sürgősséggel vizsgálják felül, és e vizsgálat eredményeiről is személyes tájékoztatást kért.

Nagy-Britanniában négyezer hasonló toronyház épült az 1960-as és az 1970-es években a lakáshiány enyhítése végett, és többségükben most is laknak.

A londoni kormányzati negyed főutcáján, a Whitehallon tartott szombat délutáni tüntetésen legalább háromezren vettek részt. A demonstrációt eredetileg azért szervezték a Facebook közösségi portálon, hogy tiltakozzanak a Konzervatív Párt és a legnagyobb észak-írországi protestáns erő, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) tervezett kormányzati együttműködése ellen.

A konzervatívok a június 8-án tartott előrehozott választásokon elvesztették abszolút többségüket az alsóházban, és a DUP tíz képviselőjének külső támogatásával - formális koalíció nélkül - kívánják biztosítani a törvényjavaslatok elfogadásához szükséges számú voksokat.

A tüntetés szónokai azonban elítélték és elégtelennek minősítették a katasztrófára adott kormányzati és helyhatósági válaszlépéseket is.

Szombaton felfüggesztették a városrészt kiszolgáló Hammersmith and City, illetve Circle metróvonalak közlekedését, mivel ezek a vonalak ebben a negyedben a felszínen futnak, sőt egyes szakaszokon magasvasútként működnek, és a kiégett házból a szél törmeléket hord a pályákra. Felmerült olyan aggály is, hogy a tűzvészben meggyengült szerkezetű magasház stabilitását veszélyeztetheti a metrószerelvények keltette talajrezgés.

Stuart Cundy, a Scotland Yard területileg illetékes parancsnoka, aki a 127 lakásos toronyházat szinte teljesen megsemmisítő tűz rendőrségi vizsgálatát vezeti, szombat délutáni sajtótájékoztatóján elmondta: a rendőrséghez eddig 58 olyan emberről érkezett bejelentés, akik a tűzvész éjszakáján a Grenfell Towerben tartózkodtak és azóta nincs róluk hír. "Sajnálatos módon azt kell feltételeznem, hogy nem élnek" - közölte a rendőrtiszt.

Hozzátette: csak remélni tudja, hogy a halálos áldozatok száma már nem emelkedik.

Cundy rendőrparancsnok kérte azokat, akiknek a tűzvész éjszakáján sikerült kimenekülniük a Grenfell Towerből, de erről nem tájékoztatták a hatóságokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a rendőrséggel. "Nem az érdekel, hogy miért nem jelentkeztek eddig, csak azt akarom tudni, hogy biztonságban vannak" - fogalmazott a Scotland Yard tisztje.

Hozzátette: a toronyház átkutatása és az áldozatok maradványainak elszállítása "heteket vagy ennél is hosszabb időt" vehet igénybe.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!