Maas: új Ostpolitikra van szükség

Külföld, 2018.07.19

Új Ostpolitikra van szükség Európában - jelentette ki Heiko Maas német külügyminiszter a Willy Brandt egykori kancellár nevéhez fűződő nyugat-keleti közeledési politikára utalva csütörtökön a Madsack médiacsoport központi szerkesztőségének adott interjúban.

A szociáldemokrata politikus a Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD) köthető médiavállalat lapjaiban megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy a kelet-európai uniós tagállamok félelmeit komolyan kell venni, de semmi esetre sem szabad a jobboldali populisták malmára hajtani a vizet.

"Nem szaladgálhatunk Európában magasba emelt mutatóujjal. Új Ostpolitikra van szükség Európában. Igen, vannak olyan országok, melyek kormányai nekünk nem tetsző döntéseket hoznak. A jogállami hiányosságokat világosan meg kell nevezni, de senkit sem szabad kirekeszteni. Kelet-európaiakra, olaszokra, osztrákokra, mindannyiukra szükségünk van. Az a feladatunk, hogy egyben tartsuk Európát" - fogalmazott Heiko Maas.

Az interjú Trump nem oszthat meg minket címmel jelent meg, és főleg Németországnak a nemzetközi kérdésekben játszott szerepéről van szó benne. Az amerikai elnökkel kapcsolatban Maas megjegyezte, hogy Donald Trump európai útja megmutatta, hogy a viselkedése milyen óriási kihívást jelent a diplomácia számára. Maas szerint Európa és az Egyesült Államok kapcsolatának változása azt jelenti, hogy Európának most olyan dolgokért is meg kell küzdenie, melyek korábban természetesek voltak. A német diplomácia irányítója úgy vélte, amit az EU-ban az Egyesült Államokkal közös érdeknek tekintenek, azt nem biztos, hogy Washingtonban is így ítélik meg.

"Sosem képzeltem volna, hogy egyszer egy amerikai elnök Oroszország és Kína mellett Európát is országa ellenfelei között nevezi meg" - hangsúlyozta a német külügyminiszter.

"Tudatosan meg fogjuk védeni az érdekeinket. Európában össze kell zárnunk, és nem szabad, hogy a szóbeli támadások megosszanak bennünket. A német nemzeti érdeknek neve is van, úgy hívják: Európa. Ha Európa nem tud közösen fellépni, el fognak bánni vele" - emelte ki a szociáldemokrata politikus.

Heiko Maas arról is beszélt, hogy felfoghatatlan számára, hogy az amerikai elnök megkérdőjelezi saját titkos szolgálatainak az információit. Aláhúzta, hogy mindent ellenőrizni kell, és különbséget kell tenni a komolyan vehető források és a hamis információk között.

"A fake news felhasználása a politikai színtéren nagyon veszélyes a vitakultúrára nézve. Ha a tények helyére fake news kerül, az megmérgezi a demokráciát" - hangoztatta a beszélgetésben Heiko Maas.

A miniszter az Európai Unió reformjáról is beszélt, és úgy vélte, Németország elfogadja Emmanuel Macron francia elnök kinyújtott kezét, és támogatja a reformot. Macron példája egyébként Maas szerint azt bizonyítja, hogy igenis lehet Európa jelszavával választást nyerni. Szerinte azonban nem elegendő a bankszektor és a költségvetés terén reformokat végrehajtani, hanem egységes európai külpolitikára is szükség van.

"Erre egy módot látok. Meg kell szüntetni az egyhangú döntés kényszerét" (az EU külügyi tanácsában) - húzta alá a miniszter, aki átoknak nevezte az egyhangúság követelményét, amely szerinte gyakran "a legkisebb közös nevezőhöz" vezet, és lehetővé teszi, hogy idegen hatalmak, mint például Kína, megpróbálják megosztani az EU-t, és kihasználják, hogy minden tagországnak vétójoga van.

Maas szerint le kell fektetni, hogy mely kérdésekben elegendő a többségi szavazás egyhangú döntés helyett.

"Ez nem a szuverenitás megsértése. Ellenkezőleg, egyedül egyik európai ország sincs abban a helyzetben, hogy külpolitikai konfliktusokban érvényesíteni tudja nemzeti szempontjait" - érvelt a német külügyminiszter.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!