Macedón kormányfő: van elfogadható megoldás a macedón-görög névvita rendezésére

Külföld, 2018.05.17

Létezik olyan megoldás a macedón-görög névvitára, amely mindkét fél számára elfogadható, és egy konkrét elképzelésről tárgyalt is Szkopje és Athén - jelentette be csütörtökön Zoran Zaev macedón miniszterelnök Szófiában, ahol görög kollégájával, Alekszisz Ciprasszal tárgyalt a kérdésről.

A két kormányfő az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó alkalmával találkozott a bolgár fővárosban.

A Vesti.mk macedón hírportál beszámolója szerint sajtótájékoztatóján Zoran Zaev elmondta, hogy a görög kormányfővel azokat a kulcsfontosságú megállapodásokat erősítették meg, amelyekről korábban a két ország külügyminisztere egyeztetett. "Fontos volt, hogy megerősítsük a korábbi sikeres megállapodásokat, de az is, hogy általánosságról is beszéljünk, és elgondolkodjunk néhány lehetőségen" - magyarázta a macedón miniszterelnök. A lehetőségek közül az egyik mindkét fél számára gyümölcsöző megoldást hozhatna - tette hozzá.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a részletekről előbb a macedón és a görög államfővel, valamint az országok vezető politikusaival, és az ellenzékkel is tárgyalni kell, majd ki kell dolgozni a megoldás részleteit. Azt azonban nem közölte, hogy mi az a konkrét javaslat, amely mindkét félnek megfelelne.

Rámutatott, hogy az lenne a legjobb, ha az egyeztetések mihamarabb befejeződnének, hogy az Európai Tanács júniusi ülésén már tárgyalhasson arról, mikor nyílhatnak meg az uniós csatlakozási fejezetek Macedóniával. Mindazonáltal véleménye szerint akkor sem lesz baj, ha kicsúsznak ebből a határidőből, a lényeg, hogy megszülessen végre a megállapodás Görögországgal.

Macedónia és Görögország között azóta folyik vita az ország nevéről, hogy Macedónia 1991-ben függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viseli, alkotmányában azonban nem szerepel a Jugoszláviára történő utalás.

A tavaly május óta kormányzó balközép vezetés tárgyalásokba kezdett a görög kormányzattal a névvita rendezéséről, amelyet még az idei év első felében szeretnének megoldani.

Elviekben mindkét fél elfogadhatónak tartaná, ha Macedónia nevében valamilyen földrajzi jelző jelenne meg, és a sajtó szerint a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a nyugat-balkáni országot a jövőben Felső-Macedóniának hívják majd. Problémát okoz azonban, hogy míg Görögország azt szeretné, ha a névmódosítás a macedón alkotmányban is megjelenne, Macedónia csak a nemzetközi dokumentumokban akarja új nevét használni. Emellett tárgyalás folyik a macedón nyelv megnevezéséről is. A sajtó információi szerint az ország hivatalos nyelvének megnevezését nem kellene megváltoztatni, zárójelben vagy csillagozással azonban mindenhol jelölni kellene, hogy szláv nyelvről van szó.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!