Macron óva intette Trumpot a párizsi klímaegyezmény kapcsán tett elhamarkodott döntésektől

Külföld, 2017.05.25

Óva intette Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön Donald Trump amerikai elnököt attól, hogy elhamarkodott döntéseket hozzon a párizsi klímaegyezménnyel kapcsolatban.

"Tiszteletben tartom, hogy (Trump) felülvizsgálat alá helyezte a párizsi megállapodást, de azt kívánom, hogy ne siessék el a döntést" - mondta Macron az amerikai elnökkel tartott brüsszeli találkozója után.

Trump az elnökválasztási kampány során sokat bírálta az egyezményt, amelynek keretében az Egyesült Államok azt vállalta, hogy 2025-re 26-28 százalékkal csökkenti a károsanyag-kibocsátását a 2005-ös bázisévhez képest.

Macron úgy fogalmazott, hogy "rendkívül közvetlen, szívélyes és őszinte" tárgyalást folytattak amerikai kollégájával, majd hozzátette, hogy az Egyesült Államok továbbra is fontos partnere Franciaországnak.

A francia elnök a találkozót megelőzően arról számolt be, hogy számos téma van napirenden Trumppal, és példaként említette a terrorellenes harcot, a gazdaságot, illetve a klíma- és az energiapolitikát. Egyes források szerint az ukrán válság, a szíriai polgárháború és az észak-koreai helyzet is szóba került az ülésen.

Az amerikai nagykövetségén tartott egyeztetés előtt Trump a nemrég hivatalba lépett francia államfő elnökválasztási kampányát és fölényes győzelmét méltatta. Kijelentette, nagy megtiszteltetés számára, hogy találkozhatott Macronnal, aki - mint az amerikai elnök mondta - "nagyszerű munkát" végzett, "hihetetlen kampányt" folytatott és "hatalmas győzelmet" aratott a választáson.

A sajtójelentésekben fontosnak tartották kiemelni, hogy olyan erősen fogott kezet egymással az amerikai és a francia elnök, hogy elfehéredtek az ujjaik.

Emmanuel Macron korábban Charles Michel belga kormányfővel is egyeztetett, és leszögezte, hogy az utóbbi idők terrortámadásaira tekintettel meg kell erősíteni a titkosszolgálati, információmegosztási és határvédelmi együttműködést Európában.

A francia elnök az uniós vezetőkkel is megbeszélést folytatott, amelynek során arra sürgette az Európai Bizottságot, hogy tegyen többet a kiküldetésben lévő munkavállalókra vonatkozó szabályok módosítása érdekében. Mint mondta, fontos, hogy a munkabér és a munkafeltételek területén ugyanazok a szabályok vonatkozzanak a kiküldött munkavállalókra, mint a helyiekre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!