Magyarországi támogatással létrehozott református óvodát adtak át a kárpátaljai Visken

Külföld, 2016.12.06

A magyar kormány 40 millió forintos támogatásával létrehozott református óvodát adtak át ünnepélyesen kedden a kárpátaljai Visken.

A Huszthoz közeli szórványtelepülés magyar óvodájának ünnepélyes átadásán mondott avató beszédében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa jelképesnek nevezte, hogy a viski gyermekek Mikulás napján kapják meg Kárpátalja legkorszerűbb óvodáját. Mint mondta, advent idején a nagyböjt jut eszébe az esemény kapcsán, hiszen - szavai szerint - ki kellett böjtölni a gyönyörű óvodaépület elkészültét, amire a viskieknek több mint két évtizedet kellett várniuk. Az advent pedig a Megváltó születésére való várakozást jelképezi, és reményt jelent az újrakezdésre a szórványvidéken élők számára, akik ma szabadon megvallhatják magyarságukat - tette hozzá. Visken, a Felső-Tisza vidékének magyar szigetén a helyiek büszkén kihúzhatják magukat, hogy nagyon szép óvodába fognak járni a gyermekeik - mondta.

Grezsa István emlékeztetett arra, hogy a viski óvoda megnyitása az első kézzel fogható eredménye a magyar kormány által meghirdetett Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programnak. A kiválóan felszerelt viski gyermekintézmény például szolgál, hitet sugároz a térségben élő minden szórványmagyarnak, hogy érdemes megtartania magyarságát - fejtette ki. Az új óvoda alapját képezi majd a viski magyar tannyelvű oktatásnak, hiszen a helyi Kölcsey Ferenc Középiskola mellett fog működni, biztosítva annak tanulói utánpótlását - mutatott rá.

Azt is bejelentette, hogy a kárpátaljai kormánybiztosság ötmillió forinttal járul hozzá a napokban leégett viski közösségi ház és tévéstúdió újjáépítéséhez.

Jenei Károly, a viski református egyházközség lelkésze az MTI érdeklődésére elmondta: az egyházi tulajdonban lévő óvodaépület átadásával egy 25 éve tartó huzavonának a végére került pont, hála a magyar kormány mellett magyarországi segélyszervezetek, testvértelepülések összefogásának. Mint közölte, az intézmény 120 gyermek számára nyújt majd ellátást, jóllehet már 160 kérelem érkezett be a szülőktől. Elmondása szerint a négyezer fős viski magyar közösségben évente 35-40 gyermek születik, tehát biztosítva lesz az utánpótlás az óvoda számára. A helyi magyarok elvándorlásáról szólva elmondta, hogy az elmúlt két év ukrajnai válsága, de mindenekelőtt a katonai behívók miatt közel harminc magyar család települt át Viskről az anyaországba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!