Maláj utasszállító - Oknyomozó újságírók: az orosz hírszerzés egyik ügynöke felelős lehet a katasztrófában

Külföld, 2018.05.25

Az orosz külföldi katonai hírszerző ügynökség (GRU) embere az az ügynök, aki mások mellett felelőssé tehető a malajziai légitársaság utasszállító repülőgépének négy évvel ezelőtti, Ukrajna feletti lelövéséért - közölte az oknyomozó újságírókból álló Bellingcat brit tényfeltáró platform pénteken. Az Orion vagy Andrej Ivanovics fedőnevű ügynökről van szó, akit szerintük a valóságban Oleg Ivannyikovnak hívnak.

A Bellingcat kinyomozta, hogy a nyilvántartásokban több álnéven szereplő tiszt az utasszállító megsemmisítése idején az orosz hírszerző ügynökségnek dolgozott. 2014 első felében helyezték Kelet-Ukrajnába, és legalább 2015 elejéig ott teljesített titkos szolgálatot mint az orosz katonai alakulatok, az oroszbarát szakadárok és magánhadseregek tevékenységének koordinátora.

Ivannyikov felügyelte a fegyverek beszerzését és szállítását az orosz-ukrán határszakaszon, és ezt a funkciót töltötte be a maláj repülőgép lelövése idején is - közölték.

A jelentéstevő újságírók szerint a feltárt részletek azt bizonyítják, hogy az orosz hadsereg magas rangú tisztje is - közvetlenül vagy közvetetten - részt vett, aktív szerepet kapott és vállalt az utasszállító gép megsemmisítését célzó katonai tevékenység irányításában.

A Bellingcat szerint az orosz katonai hírszerző tiszt pontos szerepének megállapításához egy korábban már ismertetett - a Delfin fedőnevű Nikolaj Fedorovicsról szóló - jelentésben említett telefonbeszélgetés elemzése vezetett el. A beszélgetés két szereplője az egyik telefonhívás alkalmával név szerint is említést tett egy Buk-Telar rakétáról, valamint pontos földrajzi megjelölésekkel részletezték a katonai szállítógép orosz-ukrán határon átívelő mozgását, a rakétakilövő telepítésének helyét, majd visszaszállítását. Az elhangzott kijelentések szerint a rakétarendszer Ukrajna felett elhaladó repülőgépek lelövését célozta, azok helyének és idejének pontosítása nélkül. Az utasszállító 2014. július 17-i lelövését megelőző napon azonban a két ügynök között lezajlott beszélgetésben elhangzott, hogy "megvan a Buk-rakétánk, hogy lelőjük őket a pokolba".

A Bellingcat a gyűjtött adatok alapján (egyebek mellett a vizsgálat során felhasznált hanganyagok elemzése alapján) arra a következtetésre jutott, hogy a feltárt részletek azt bizonyítják, hogy az orosz tiszt a maláj gép lelövését végző rakéta telepítésében meghatározó szerepet játszott.

A jelentés megállapításai új információkat szolgáltatnak arról is, hogy a szomszédos országokban végzett különleges műveleteiben Oroszország beveti a külföldi katonai hírszerző ügynökséget (GRU) és annak tisztjeit - tették hozzá.

Az MH17-es járat tragédiájának ügyében vizsgálódó nemzetközi szakértőcsoport tagjai csütörtökön közölték, hogy egy orosz katonai egység rakétája lőtte le az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépet Kelet-Ukrajna felett. A Buk-Telar rakéta az oroszországi Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi dandártól származik. Mint elmondták, a rakéta nem sokkal a támadás előtt érkezett Kelet-Ukrajnába Oroszországból, ahová a Boeing 777-es lelövése után vissza is vitték a kilövőállást. A nyomozók nem nevezték meg a feltételezett elkövetőket.

A négy évvel ezelőtti tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas - köztük 196 holland és 27 ausztrál -, valamint a teljes legénység életét veszette. Oroszország tagadja, hogy köze lett volna a gép lelövéséhez.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!