Marosvásárhelyi iskolaügy - Tamási Zsoltot nevezték ki a katolikus gimnázium igazgatójává

Külföld, 2018.08.20

A Maros megyei tanfelügyelőség hétfőn Tamási Zsoltot nevezte ki az újonnan megalapított marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatójává, ő töltötte be a tanintézmény tavaly felszámolt elődjének igazgatói tisztségét is.

Illés Ildikó Maros megyei főtanfelügyelő-helyettes hétfőn az MTI-nek elmondta, ma volt az utolsó nap, amikor a tanfelügyelőség kinevezhette a román oktatási miniszter által tíz nappal ezelőtt újraalapított iskola igazgatóját.

A meghirdetett posztra egyedül Tamási Zsolt jelentkezett, akinek a pályázatát a római katolikus egyház is támogatta. A tanfelügyelőség igazgatótanácsa Tamásit nevezte ki szeptember 1-jei hatállyal igazgatónak - mondta.

Tamási Zsolt a 2014-ben megalapított, majd tavaly a helyi hatóságok által felszámolt római katolikus gimnáziumnak is igazgatója volt, a román korrupcióellenes ügyészség többek között ellene is vádat emelt 2017 őszén, mivel a vádhatóság értelmezése szerint törvénytelenül történt 2014-ben az iskolaalapítás. Az ügyben még nem született bírósági ítélet.

Tamási Zsolt hétfőn az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni.

Valentin Popa román oktatási miniszter rendelete szerint az iskola a szeptember 10-én kezdődő új tanévtől önálló jogi intézményként fog működni, azokkal a már korábban elindult osztályokkal, amelyeket a tavaly megszüntetett iskolából a tanfelügyelőség a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolt.

A katolikus iskolának továbbra is az egyháznak visszaszolgáltatott marosvásárhelyi épületegyüttes B szárnyában biztosítanak helyet, a főépületben ugyanis a román tannyelvű Unirea Főgimnázium működik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!