Marosvásárhelyi iskolaügy - Elhalasztotta a döntést a román alkotmánybíróság

Külföld, 2018.03.07

Március 19-ére halasztotta a döntést a román alkotmánybíróság szerdán a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvény előzetes normakontrollja ügyében.

A taláros testület szerdai, zárt ajtók mögött tartott ülésének napirendjén csak a marosvásárhelyi iskolaügy szerepelt. Valer Dorneanu, az alkotmánybíróság - szemtanúk szerint az ülés kezdete után másfél órával haragosan távozó - elnöke csak a halasztás tényét közölte az előtérben várakozó újságírókkal, de nem részletezte, hogy az alkotmánybírák miért nem tudtak dönteni a kérdésben.

A bukaresti szenátus február 7-én a szociálliberális kormánykoalíció és az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) támogatásával fogadta el a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi tanintézet újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) terjesztett a parlament elé.

Az előzetes normakontrollt két jobboldali ellenzéki párt, az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) 50 és a Traian Basescu volt államfő vezette Népi Mozgalom Pártjának (PMP) 16 törvényhozója kérte.

Az óvás előterjesztői úgy értékelték: sérti a hatalmi ágak szétválasztásának alkotmányos elvét az, hogy a parlament iskolaalapítóként lép fel, holott a közoktatási intézményeket az önkormányzatok javaslatára miniszteri rendelettel kellene alapítani. A panaszosok szerint ezzel a törvényhozás önkényesen elbitorolja a végrehajtó hatalom hatáskörét.

Az RMDSZ azt követően terjesztett törvénytervezetet a parlament elé a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium alapításáról, hogy bebizonyosodott: az egymásra mutogató helyi hatóságoktól nem várható megoldás. A magyar érdekképviselet szerint az iskola törvény általi létrehozása megakadályozná, hogy közigazgatási perrel lehetetlenítsék el az intézmény működését.

A Maros megyei tanfelügyelőség szeptember elején függesztette fel a magyar tannyelvű katolikus iskola működését egy tavaly kezdődött, az iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárásra hivatkozva. Az intézkedés következtében a magyar kormány bejelentette, hogy csak akkor fogja támogatni Románia felvételét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD), ha Bukarest megnyugtatóan rendezi a tanintézet jogi státuszát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!