Marosvásárhelyi iskolaügy - Folytatódik a szülők ügyészségi kihallgatása

Külföld, 2017.04.18

Marosvásárhelyen folytatódik a Római Katolikus Gimnáziumban tanuló diákok szüleinek az ügyészségi kihallgatása - tájékoztatta kedden az MTI-t Kincses Előd ügyvéd, akitől egy beidézett szülő kért ügyvédi segítséget.

Kincses Előd elmondta, olyan szülő kereste meg, akit szerdára idézett be kihallgatásra a korrupcióellenes ügyészség (DNA), mely a Római Katolikus Gimnázium létrehozásának a körülményeit vizsgálja.

Csíky Csengele szülő, a Civilek a katolikus iskoláért csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, négy olyan szülő szerdai beidézéséről tudnak, akiknek egyik gyermeke a katolikus iskolába, másik gyermeke pedig az Unirea Főgimnáziumba jár. E két tanintézet osztozik az egykori II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium épületein, amelyeket a román állam visszaszolgáltatott a katolikus egyháznak.

Csíky Csengele elmondta: február végén mintegy száz szülőt idéztek be az ügyészségre, a magyar szervezetek tiltakozó nyilatkozatai, valamint a Legfelsőbb Bírói Tanácshoz benyújtott panasz következtében azonban a kihallgatási hullám elcsitult. Hozzátette: a mostani jelek arra utalnak, hogy újabb hullám következik. A civil aktivista úgy vélte, tűrhetetlen ügyészségi túlkapásról van szó. Hozzátette: már látszik, hogy a magyar politikai szervezetek nem képesek kezelni ezt az ügyet, ezért további civil lépéseket terveznek.

Kincses Előd az MTI-nek adott korábbi nyilatkozatában megfélemlítési szándékot tulajdonított az ügyészségnek. Úgy vélte: az ügyészség a tömeges kihallgatásokkal azt akarja elérni, hogy a szülők álljanak el attól a szándékuktól, hogy a katolikus gimnáziumba járassák gyermekeiket. Hozzátette, az ügyészek azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig egy nem létező iskolába jártak, és nem fogják elismerni a tanulmányaikat.

Az ügyvéd nyomatékosította: nem indokolt a szülők kihallgatása, hiszen az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, a szülők pedig a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba. Hozzátette: ezt abban a panaszban is elmagyarázta, amelyet a meghurcolt szülők nevében az Országos Bírói Tanácshoz intézett. Megjegyezte, a panaszra egyelőre csak annyi választ kapott, hogy a tanács az ügy kivizsgálását az illetékes részlegére bízta.

A DNA tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel. Az igazgató elleni eljárás hónapokra ellehetetlenítette a tanintézet működését. A Maros megyei tanfelügyelőség február végén arról rendelkezett, hogy a vizsgálat miatt bizonytalan jogi helyzetűnek vélt tanintézet nem vehet fel diákokat a cikluskezdő osztályokba.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!