Még sincs afrikai sertéspestis Kárpátalján

Külföld, 2017.01.12

Kárpátalja kormányzója szerint alaptalan volt a megyei hatóságok múlt év végi bejelentése, amely szerint afrikai sertéspestisben pusztult el több vaddisznó Nagyszőlősön, mert a Kijevben időközben megismételt szakértői vizsgálat nem mutatta ki a betegség kórokozóját az elhullott állatokból vett mintákban.

Amennyiben a hír igaz, úgy az Magyarország számára rendkívül kedvező - mondta az MTI-nek csütörtökön Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára az információt kommentálva.

Bognár Lajos országos főállatorvos hozzátette: a magyar állategészségügyért felelős hatóság ugyanakkor még nem kapott hivatalos értesítést Ukrajnából, hogy mely minták vizsgálata lett negatív.

Hennagyij Moszkal, a Moskal.in.ua személyes honlapján csütörtökön azt írta: "a megyei állami fogyasztóvédelmi szolgálat elhamarkodottan, a szakértői vizsgálat eredményét nem megvárva egész Ukrajnában szétkürtölte, hogy Kárpátalján afrikai sertéspestist mutattak ki". A megyevezető, utalva arra, hogy járványveszélyre hivatkozva lemondták a január végére kitűzött mezőgecsei böllérversenyt, kiemelte: "nincs semmilyen afrikai sertéspestis nálunk, ezt fővárosi szakértők állapították meg, így semmilyen alapja nincs a népszerű fesztivál lemondásának". Jelezte, utasítást készített elő a böllérverseny 2017. február 11-i megtartásáról és a rendezvény lefújására felszólító hatósági okirat visszavonásáról.

A nagyszőlősi járási állami fogyasztóvédelmi szolgálat a múlt év utolsó napjaiban közölte a sajtóval, hogy az egyik nagyszőlősi szálloda gazdaságában elpusztult három vaddisznó tetemeiből vett mintákban afrikai sertéspestis kórokozóját mutatta ki a lembergi (Lviv) regionális állatorvosi laboratórium vizsgálata.

Óvintézkedésként a szálloda gazdaságát 40 napra állategészségügyi zárlat alá helyezték, az ott tartott vaddisznókat és malacokat leölték és elégették. Egyúttal 20 kilométeres körzetben elrendelték az összes házi sertés állatorvosi vizsgálatát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!