Megáldotta a Magyarok Nagyasszonya kápolnát Erdő Péter és Donald Wuerl bíboros a washingtoni bazilikában

Külföld, 2015.08.29

Megáldotta a Magyarok Nagyasszonya kápolnát szombaton a washingtoni Szeplőtelen Fogantatás Nemzeti Szentélye Bazilikában Erdő Péter esztergom-budapesti és Donald Wuerl washingtoni érsek. Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szent István zászlót ajándékozott a bazilikának.

A kápolna megáldását megelőző, Wuerl bíborossal együtt bemutatott misén Erdő Péter prédikációjában kifejezte reményét, hogy a kápolna kapocsként fog szolgálni egyrészt az amerikai magyar közösségek között, másrészt az anyaország és az amerikai magyarok között, harmadrészt Magyarország és az Egyesült Államok között.

"Ma Nyugat-Európa és Amerika fontosabb városaiban új típusú magyar jelenlét figyelhető meg. Dolgozni, tanulni jönnek nem kevesen. Gyakran azzal a szándékkal, hogy néhány év múlva hazatérnek Magyarországra. És sokszor nagyon vágynak a magyar szóra, a magyar közösségre. Ez a régen itt élő magyarok számára kihívást és felfrissülést jelenthet, az újonnan érkezőknek pedig vallásosságuk és közösségi életük megerősödését" - mondta Magyarország prímása.

Erdő Péter felidézte, hogy 2004-ben, amikor először tett látogatást az Egyesült Államok legnagyobb katolikus templomában, azt tapasztalta, hogy abban számos nemzeti kápolna képviseli azokat a népeket és közösségeket, amelyeknek a hite és tanúságtétele hozzájárult az amerikai katolicizmus építéséhez, de a magyarokat nem. A bíboros megköszönte Wuerl érseknek és elődjének, Theodore McCarricknek, valamint Walter Rossinak, a szentély igazgatójának hozzájárulását a kápolna kialakításához.

"Egy a hitünk nekünk, katolikusoknak az egész világon, de sokféle a nyelvünk, a hagyományunk, a közösségi életünk. Az Egyház mindenkihez úgy akar szólni, ahogyan az legközelebb áll a szívévez. Tehát nem csupán arról van szó, hogy érti-e az ember a szentmise vagy a prédikáció nyelvét, hanem arról is, hogy Isten előtt a közösségben megbecsüljük a saját értékeinket, hogy megnyíljon a szívünk mások felé is" - mondta.

Kövér László házelnök ünnepi beszédében azt mondta: "Mi - amerikaiak és európaiak, egyháziak és világiak, politikusok és választópolgárok - azért vagyunk ma együtt, mert hiszünk abban, hogy a hit és az erkölcs változatlanul az emberi jövő örök zálogai; töretlenül hiszünk abban, hogy a hit és az erkölcs a 21. században is olyan szabadságteremtő és rendteremtő erők, amelyek nélkül az euroatlanti civilizációnk nem fenntartható."

Felhívta a figyelmet arra, hogy annak a magyar Országgyűlésnek az elnökeként köszöntheti az egybegyűlteket, amelynek egyik erdélyi történelmi elődje 1568-ban a vallásháborúktól sújtott Európában elsőként mondta ki a vallásbékét, és hozott törvényt arról, hogy a hit Isten ajándéka, amelyet mindenki szabadon gyakorolhat.

Az ünnepi szertartáson, amelyen mintegy hétszáz egyesült államokbeli, illetve kanadai magyar volt jelen, Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet rámutatott, hogy a magyar kormány támogatja a magyar identitás megerősítését. Mint mondta, a szentély azt is tükrözi, hogy az amerikai-magyar kapcsolatok az értékek közösségén alapulnak.

Az avatás alkalmából gratuláló és köszönő levelet intézett Szemerkényi Rékához John Boehner, az amerikai képviselőház elnöke.

"A Magyarországhoz fűződő viszonyunk és amerikai magyar állampolgáraink megérdemlik ezt különleges elismerést a magyar kultúra megőrzéséért itt, az Egyesült Államokban" - hangsúlyozta a házelnök.

Reményét fejezte ki, hogy a kápolna összehozza az amerikai magyarokat és mindenkit szerte a világról, aki részesedni akar a magyar kultúrából.

Erdő Péter 2006-ban - az 1956-os forradalom 50. évfordulóján, amikor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia imaévet hirdetett a nemzet lelki megújulásáért - fordult McCarrick akkori washingtoni érsekhez azzal a kéréssel, hogy létesítsenek egy, a Magyarok Nagyasszonyának és Szent Istvánnak szentelt kápolnát a templomban.

A Nemzeti Szentély igazgatótanácsának jóváhagyását követően, 2007 júniusában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviselőjéül jelölte Kiss G. Barnabás ferences szerzetest, hogy koordinálja a magyar kápolna projektjét, valamint hogy előteremtse a szükséges anyagiakat.

A kápolna tervezése 2009-ben kezdődött és 2012-ig tartott, berendezésének elkészítése 2014-ben kezdődött. A kápolna kialakítása 2015 áprilisában kezdődött, és augusztusra készült el.

A kápolna központjában az oltár, valamint mozaikból kirakva a Magyarok Nagyasszonya áll, akit Szent Imre, Szent Gellért, Szent László, Szent Erzsébet, Boldog Gizella és Szent Margit vesz körül. A mozaik felett a következő magyar mondat olvasható: "Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!"

Az oltár tardosi márványból készült a budapesti Szent István-bazilika oltárának mintájára. A kápolnában jobbra egy Szent István-ereklyetartó található, amely Erdő Péter bíboros és az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ajándéka. Az ereklyétől balra egy márvány reliefen Szent Istvánt látható, amint felajánlja a koronát Szűz Máriának.

Az északi fal reliefje Szent István megkeresztelését, valamint az 1000. év karácsonyán történt királlyá koronázását ábrázolja. A kápolna kijárata felett Magyarország angyalos címere látható. Két oldalt a Boldogasszony himnusz sorait vésték fel magyar és angol nyelven.

A Magyarok Nagyasszonya-mozaik az olaszországi Spilimbergóban készült, a reliefek szintén Itáliából származnak, carrarai márványból készültek. Magyarországi márványt és más köveket használtak a falakhoz, a padlóhoz és az oltárhoz.

A kápolna a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, a Magyar Állam és az észak-amerikai magyarság támogatásával jött létre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!