Meggyanúsították Irkutszk rendőrparancsnokát a tömeges alkoholmérgezés ügyében

Külföld, 2017.01.11

Az irkutszki tömeges alkoholmérgezés ügyében indított bűnvádi eljárás gyanúsítottjává vált a szibériai nagyváros rendőrparancsnoka - közölte szerdán Moszkvában az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője.

Gyenyisz Cseremiszin rendőrparancsnokot azzal gyanúsítják, hogy a tavalyi év folyamán rosszul irányította a körzeti megbízottak munkáját, és gondatlanságával több ember halálát okozta.

Irkutszkban decemberben 77 ember halt bele abba, hogy egy Bojarisnyik (galagonya) elnevezésű, 93 százalékban szeszalapú fürdő-testápolót ivott. A szert az illegális gyártás során etilalkohol helyett metilalkoholból állították elő.

123 ember szenvedett alkoholmérgezést, három embert még mindig kórházban ápolnak.

A szeszesitalok forgalmazását felügyelő hivatal, a Roszalkogolregulirovanyije szerint az oroszok évi 170-250 millió liter szesztartalmú orvosi, kozmetikai vagy egyéb olcsó vegyszert fogyasztanak. A fogyasztás évente 20 százalékkal nő, részben a gazdasági válság okozta elszegényedésnek köszönhetően. Becslések szerint a 12 milliót is elérheti azok száma Oroszországban, akik rendszeresen isznak nem szeszesitalként forgalmazott alkoholt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!