Megkurtítaná a horvát parlament kisebbségi képviselőinek számát és jogait egy civil szervezet

Külföld, 2018.05.30

Népszavazást kezdeményez a horvát alkotmány módosításáról, azon belül a kisebbségi parlamenti képviselők számának és jogainak korlátozásáról A nép dönt nevű civil kezdeményezés, miután sikerült összegyűjteniük a megfelelő számú aláírást - közölte szerdán a Vecernji List című horvát napilap.

A konzervatív egyesület az alkotmány 72. cikkelyének módosítását kezdeményezi azzal a céllal, hogy csökkentse a parlamenti képviselők számát a horvát nemzetgyűlésben (szábor), ezzel együtt a nemzetiségi kisebbségi képviselők számát is, továbbá korlátozza a nemzetiségi kisebbségi képviselők jogait oly módon, hogy azok ne szavazhassanak a költségvetésről vagy a kormány megalakulásáról.

A népszavazás kiírásához a szavazók tíz százalékának, azaz 374 ezer 470 aláírásnak kellett összegyűlnie mindössze két hét alatt, amely határidő vasárnap este járt le. Sajtóértesülések szerint a szervezet 450 ezer aláírás gyűjtött össze, annak ellenére, hogy egyes önkormányzatok országszerte akadályokat gördítettek az aláírásgyűjtés újába, például magas bérleti díjat kértek a közterek használatáért. A szervezők az összegyűlt aláírásokat néhány napon belül eljutatják a szábornak, amely továbbítja a kezdeményezést a kormánynak, azon belül is a közigazgatási minisztériumnak, hogy megállapítsa az aláírások hitelességét. Ezt követően a parlament még kérheti az alkotmánybíróság értékelését a kérdésben, de amennyiben az nem emel kifogást, kötelezően ki kell írni a népszavazást.

A horvát alkotmányban nincs a népszavazás kiírását korlátozó rendelet. Így akár emberi jogokról, kisebbségi jogokról és nemzetközi kötelezettségekről is lehet népszavazást tartani.

Az ellenzéki szociáldemokrata párt (SDP) éppen ezért az alkotmány módosítására adott be javaslatot, hogy a szábor rendezze a referendum kiírására vonatkozó jogszabályt. Az alkotmány módosításához azonban kétharmados többség kell, ehhez pedig szükség van a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) képviselőire is. Mégha sikerülne is megegyeznie az ellenzéknek és kormányzó pártnak a módosítás elfogadásáról, az még nem jelenti azt, hogy jogszabály visszamenőlegesen alkalmazható lesz.

Jankovics Róbert magyar parlamenti képviselő az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: "rasszista és diszkriminatív megkülönböztetése a kisebbségi képviselőknek ez a kezdeményezés". A horvát parlamentnek 151 képviselője van, abból 8 kisebbségi képviselő. Három mandátumot a szerb, egyet-egyet a magyar, az olasz, valamint a cseh és szlovák képviselő tölthet be, az összes többi nemzetiséget pedig két honatya képviseli - emlékeztetett. A törvényjavaslat hat főre csökkentené a kisebbségi képviselők számát. A horvát diaszpórának is van három választott képviselője, de az ő jogainak csorbításáról nincs szó a törvénymódosítási kezdeményezésben - tette hozzá Jankovics Róbert.

Szavai szerint amennyiben mégis ki kell írni a népszavazást, az veszélyezteti a magyar kisebbség számára eddig alanyi jogon járó képviselői helyet, ami visszalépés nem csak a kisebbségi jogok, hanem a szerzett jogok terén is, s egyben sértené Horvátország uniós csatlakozási szerződését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!