Megnyílt a magyar stand a CeBIT-en, a világ vezető digitalizációs vásárán

Külföld, 2018.06.12

Megnyílt a magyar nemzeti stand kedden a legnagyobb nemzetközi digitalizációs szakkiállításon és vásáron, a németországi Hannoverben rendezett CeBIT-en.

Deutsch Tamás, a Digitális jólét program miniszterelnöki biztosa a 400 négyzetméteres standot megnyitó beszédében kiemelte, hogy a magyar digitális gazdaság "európai szereplővé vált", az ágazat jelentőségét mutatja, hogy a hazai össztermék (GDP) több mint 20 százalékát állítja elő, és a munkavállalók több mint 15 százalékát foglalkoztatja.

"Tudjuk a helyünket, tisztában vagyunk a gazdasági súlyunkból és méretünkből fakadó szerepünkkel, mégis mindenfajta túlzott magabiztosság nélkül kijelenthetjük, hogy a magyar digitális gazdaság állja az európai versenyt" - mondta a miniszterelnöki biztos.

Magyarország másodszor vesz részt nemzeti standdal a CeBIT-en, a péntekig tartó rendezvényen 21 vállalkozás mutatkozik be, 12 kiállítóként, 9 pedig szakmai előadóként.

A nemzeti stand révén "be tudjuk mutatni a magyar digitális gazdaság figyelemreméltó, európai összevetésben és számon tartott teljesítményét" - mondta Deutsch Tamás.

Kiemelte, hogy a standra és a résztvevők felkészítésére fordított 340 millió forint költségvetési forrás "nagyon jól kamatozó befektetés", mert a "legpesszimistább" számítások szerint is ennek az összegnek a harminc-negyvenszeresét éri majd el a németországi nagyvárosban rendezett fórum révén megkötendő üzletek összértéke.

Az első - 2017-ben felállított - nemzeti stand egy családi házat idézett, és a vállalkozások a ház különböző helyiségeiben mutatták be fejlesztéseiket. Az idén "kilépünk a családi otthonból a magyar településekre, a kistelepülésekre, kisvárosokba és nagyvárosokba, és megmutatjuk, hogy a magyar digitális fejlesztések hogyan tudnak hozzájárulni a polgárok jólétének leginkább kézzelfogható, leginkább gyakorlati értelemben vett gyarapodásához" - mondta a miniszterelnöki biztos.

A nemzeti standon így szerepel a többi között egy vállalkozás, amely forgalmazókat és viszonteladókat keres értéktárgyak őrzésére fejlesztett termékeihez, például mobiltelefonokat védő tokokhoz, egy másik cég pedig a belvárosi parkolás nehézségeire szolgál megoldással egy Budapesten már működő, és több mint tízezer felfelhasználóval rendelkező, okostelefonra alapozott rendszerrel, amelyet a CeBIT révén külföldi nagyvárosokban is igyekszik elterjeszteni.

A CeBIT-en mintegy 70 ország 2800 kiállítója mutatja be termékeit és szolgáltatásait, a szervezők 200 ezer látogatóra számítanak. A látogatók száma az 1986 óta évente megrendezett kiállítás eddigi legsikeresebb korszakában a 800 ezret is elérte, az utóbbi években viszont egyre csökken, és sok kiállító is elfordult a CeBIT-től. Ezért a szervezők az idén szakítottak a szakmai kiállítás és vásár hagyományos koncepciójával, és a rendezvény időpontját áttették tavaszról nyárra.

Az új elképzelés szerint a CeBIT a digitális gazdaság legújabb irányzatairól szóló konferencia, vásár és kapcsolatépítő fórum, amely nyitott fogyasztók, főleg a fiatalok felé és a nagy nyári szabadtéri zenei fesztiválokra jellemző attrakciókkal igyekszik új célcsoportokat megszólítani.

A változás irányát mutatja, hogy az idén hiányzik a kiállítók közül a Microsoft, de megjelent a Facebook, a legnagyobb európai szoftvercég, a német SAP pedig egy 60 méter magas, 40 kabint forgató óriáskerékkel vesz részt a CeBIT-en, és termékeit egy vidámpark üzemeltetésére fejlesztett rendszer elemeiként mutatja be.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!