Megszavazta a román szenátus a közszolgálati hírügynökség parlamenti felügyeletének erősítését

Külföld, 2017.10.30

Az érintett közmédium vezetője és több civil szervezet tiltakozása ellenére elfogadta a román szenátus hétfőn azt a törvénytervezetet, amely leválthatóvá tenné az Agerpres közszolgálati hírügynökség jelenleg elmozdíthatatlan vezérigazgatóját.

Az öt szociáldemokrata párti (PSD) törvényhozó által kezdeményezett tervezet indoklása szerint a román közszolgálati hírügynökség működését szabályozó törvény leszögezi ugyan, hogy a szerkesztőségileg független intézmény a parlament felügyelete alatt áll, ám a törvényhozásnak - a vezérigazgatónak a miniszterelnök javaslatára történő kinevezésétől eltekintve - nincs semmilyen eszköze ennek a felügyeletnek az érvényesítésére, ha elégedetlen a menedzsment hatékonyságával, így arra sem, hogy a vezérigazgatót elmozdítsa ötéves mandátuma lejárta előtt.

A tervezet törvényerőre emelése esetén a hírügynökség éves jelentésének parlamenti elutasítása a vezérigazgató leváltását eredményezné. Romániában a közszolgálati televízió és rádió működését szabályozó törvény tartalmaz már ilyen rendelkezést, amelynek alapján a parlamenti többség többször le is váltotta az illető médiumok vezetőit.

Alexandru Giboi, az Agerpres vezérigazgatója szerint a törvénymódosítás elfogadása a hírügynökség függetlenségének elvesztését, az intézmény politikai felügyelet alá helyezését jelentené, és a mindenkori parlamenti többség sajtóirodájává tenné a közmédiumot. A vezérigazgató tiltakozását a Románia nyugati szövetségeseinek bukaresti külképviseleteihez, a nemzetközi médiaszervezetekhez és politikai intézményekhez is eljuttatta.

Giboi azt hangoztatta, hogy nem önös érdekből, hanem a közmédium függetlensége védelmében emelt szót, mandátuma ugyanis hamarosan lejár. Alexandru Giboit - a PSD sajtóirodájának volt főnökét - 2013 februárjában nevezte ki a parlament az Agerpres élére Victor Ponta akkori miniszterelnök javaslatára.

Az Agerpres szerint az EBESZ és több nemzetközi újságíró szervezet is tiltakozott a törvényjavaslat ellen, amelyet az Európa Tanács is a "szólásszabadságot fenyegető veszélyek" között kísér figyelemmel. A médiaszervezetek állásfoglalása szerint nem az Agerprest kellene "politizálni" a rádió és televízió mintájára, hanem az elektronikus közmédiát is ki kellene vonni a politikai befolyás alól.

A szenátusi vita során a kezdeményezők nevében Lucian Romascanu kulturális miniszter azt mondta: a hírügynökség vezérigazgatóját politikusok (a törvényhozók) nevezik ki, tehát természetes, hogy politikusoknak lehetőségük legyen leváltani őt, ha elégedetlenek azzal, ahogyan a közmédia számára kijelölt szakpolitikákat érvényesíti.

A jobbközép ellenzék a tervezet ellen nem emelt kifogást, csak azt kérte (eredménytelenül), hogy az igazgató leváltását kössék számszerűsíthető, tehát objektív célkitűzések meg nem valósulásához.

Az ügyben a kétkamarás parlament képviselőháza hozza meg a végső döntést.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!