Merkel felmentette a CDU/CSU képviselőit a frakciófegyelem alól a melegházasság ügyében

Külföld, 2017.06.27

Felmentette a frakciófegyelem alól a német jobbközép CDU/CSU parlamenti (Bundestag-) képviselőit a melegházasság ügyében a pártszövetség vezetője, Angela Merkel. A kancellár a frakció keddi ülésén résztvevők beszámolói szerint azzal érvelt, hogy lelkiismereti ügyről van szó.

Előzőleg a CDU/CSU koalíciós társa, a szociáldemokrata párt (SPD) kezdeményezte, hogy a Bundestag a héten szavazzon a melegházasság bevezetéséről. Arra hivatkoztak, hogy a szaván fogják a kancellárt, aki hétfőn jelezte, hogy már nem utasítja el a házasság intézményének megnyitását az azonos nemű párok előtt.

A frakciófegyelem feloldását a pártszövetség mindkét tagja, vagyis a CDU - Angela Merkel pártja - és a bajor testvérpárt, a Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette CSU vezetősége egyaránt támogatja. Arra kérik a képviselőket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a szavazáson, és aki elutasítja a melegházasságot, tartsa tiszteletben azok véleményét, akik egyetértenek az azonos nemű pártok teljes egyenjogúsításával.

A Bundestag előtt több javaslat fekszik, mert az ellenzéki pártok és az SPD is kezdeményezte már a melegházasság bevezetését. A javaslatok lényege azonos, valamennyi a polgári törvénykönyv házasságról szóló paragrafusának kiegészítését irányozza elő azzal, hogy azonos nemű párok is házasságra léphetnek. Valamennyi javaslat régóta a Bundestag előtt van, de a koalíciós pártok közötti viták miatt eddig elakadtak a jogi bizottságban.

Az SPD azt a tervezetet akarja szavazásra bocsátani, amelyet Rajna-vidék-Pfalz tartomány szociáldemokrata vezetésű kormánya terjesztett elő a törvényhozás tartományokat képviselő kamaráján, a Bundesraton keresztül. Az elképzelés szerint a tervezetet a jogi bizottság szerdai ülésén elfogadják és a módosítás nélkül előterjesztik szavazásra. A szavazást csütörtökön vagy pénteken, a végéhez közeledő törvényhozási ciklus utolsó előtti vagy utolsó rendes parlamenti ülésnapján tartják. A frakciófegyelem feloldása után biztosra vehető, hogy a Bundestag megszavazza a melegházasság bevezetését.

A CDU/CSU frakcióvezetője, Volker Kauder a képviselőcsoport keddi ülése előtt élesen bírálta az SPD-t a koalíciós egyeztetés nélkül tett lépés miatt. A szociáldemokraták "visszaéltek a koalíciós pártok közötti bizalommal", és bebizonyították, hogy "a mai nehéz időkben nem tudnák kormányozni az országot felelősségteljesen" - mondta. Kiemelte, hogy nagyon érzékeny témáról van szó, amelyet nem lenne szabad előkészítés nélkül, egyik napról a másikra szavazásra vinni.

Az SPD szerint lépésük nem jelenti a koalíciós partneri viszony megsértését. A javaslat eljuttatása a szavazásig "logikusan következik az egyetértésből, miszerint a szavazás erről a törvénytervezetről lelkiismereti kérdés" - mondta Thomas Oppermann, az SPD frakcióvezetője.

Martin Schulz pártelnök-kancellárjelölt kiállt a koalíció folytatása mellett. Szavai szerint az SPD a melegházasság ügyétől függetlenül megbízható partnerként kitart a CDU/CSU mellett a ciklus végéig.

Angela Merkel és Horst Seehofer pártszövetsége azután határozott a frakciófegyelem feloldásáról, hogy valamennyi lehetséges következő koalíciós partner - az SPD, a Zöldek és a liberális FDP - világossá tette, hogy nem hajlandó kormányzati felelősséget vállalni a szeptember 24-ei Bundestag-választás után kezdődő ciklusban, ha nem nyitják meg a házasság intézményét az azonos nemű párok előtt.

Angela Merkel hétfőn este Berlinben a Brigitte című női magazin fórumán a hallgatóság egy férfi tagjának azon kérdésére, hogy mikortól nevezheti majd férjének partnerét, kifejtette: nem tartja helyesnek, hogy a vetélytársak pártpolitikai üggyé akarják tenni a házasság kérdését. Hangsúlyozta, hogy a CDU/CSU másként kíván eljárni.

"Azt szeretném, hogy a választási kampány ellenére tiszteletteljes módon folytassuk ezt a vitát, és nagy megértéssel forduljunk azok felé, akiknek nehezükre esik egy ilyen döntés" - mondta Merkel, aláhúzva, hogy sok mindent mérlegelni kell. Tudomásul kell venni, hogy az azonos nemű párok ugyanazokat az értékeket vallják, mint a házasok, a gyermekeknek pedig jobb lehet, ha egy azonos nemű párnál nevelkednek, amennyiben házas szüleik bántalmazó kapcsolatban élnek.

A CDU/CSU nem akar "többségi döntéssel keresztülverni" valamilyen irányvonalat a melegházasság ügyében, hanem olyan helyzetet akar teremteni, amelyben mindenki a lelkiismerete alapján foglalhat állást. Ez esetleg a következő törvényhozási ciklusban történhet meg - jelezte Angela Merkel.

A kancellár állásfoglalása az SPD szerint azt jelenti, hogy nem kell a következő ciklusig várni, mert megnyílt az út a melegházasság előtt. "A labda a tizenegyes ponton van, és nincs a kapuban védő. Ezt be kell rúgni" - mondta Thomas Oppermann.

Az első kommentárok szerint Angela Merkel "taktikai irányváltást" hajtott végre, hogy kifogja a szelet a vetélytársak vitorlájából. Manővere révén a melegházasság kikerülhet a politikai viták témái közül, és így a választási kampány kevésbé lesz megosztó és ideológiai jellegű.

Németországban az azonos nemű párok 2001 óta bejegyzett élettársi kapcsolatra léphetnek. Nagyjából 35 ezer ilyen kapcsolatot tartanak számon. Az alkotmánybíróság időközben hat alkalommal a bejegyzett élettársi kapcsolathoz fűződő jogok bővítésére kötelezte a törvényhozást, például rendelkezett arról, hogy az azonos nemű párokat is megilleti a házastársaknak járó adókedvezmény.

Egy idén januárban ismertetett reprezentatív felmérés szerint a németek 83 százaléka támogatja a teljes egyenjogúságot, vagyis a melegházasság bevezetését.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!