Millenniumi zászlót kaptak a décsfalvi reformátusok

Külföld, 2018.03.17

Millenniumi zászlót küldött Orbán Viktor miniszterelnök a székelyföldi Décsfalva református közösségének, mely templomot épített magának az elmúlt években. A zászlót és Orbán Viktor üzenetét Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára adta át szombaton egy ünnepi istentisztelet keretében.

A Székelyudvarhelytől 13 kilométerre fekvő alig kétszáz fős településen az elmúlt években épült fel az első templom. Korábban a décsfalviak a szomszédos Agyagfalvára jártak istentiszteletre. A mintegy száz négyzetméteres alapterületű templom felépítéséhez az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétmillió forintos támogatást nyújtott.

A miniszterelnök üzenetében örömét fejezte ki azért, hogy a décsfalvi reformátusok olyan erős közösséget alkotnak, mely saját templom építésére is vállalkozott. "Büszkék vagyunk, hogy összeköt a közös múlt, a hithű őseinkre való közös emlékezés, és a közös jövő gondolata is" - fogalmazott a kormányfő.

Az ünnepség után Potápi Árpád János a közmédiának elmondta: a zászlóval azt a kitartást szeretnék elismerni, amit a székelyek tanúsítottak az idők során a magyar haza iránt.

A décsfalvi református templom alapkövét 2014. májusában tették le, a fatornyos épületet 2017. augusztus 6-án avatták fel ünnepélyes keretek között.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!