Milliós tüntetést rendeztek Groznijban a mianmari rohingják mellett

Külföld, 2017.09.04

Több mint egymillióan tüntettek hétfőn Groznijban a mianmari rohingják üldöztetése ellen, a "muszlimok elleni népirtásnak" minősítve az ottani eseményeket - közölte belügyi forrásokra hivatkozva a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

Csecsenföld összlakossága mintegy 1,4 millió. A köztársaság fővárosában megtartott tiltakozáson sajtóbeszámolók szerint 1,1 millióan vettek részt.

A grozniji megmozdulás részvevői arra szólították fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy vesse latba befolyását a mianmari erőszak leállítása érdekében. Videoüzenetében Ramzan Kadirov csecsen vezető a rohingják elleni katonai fellépést a holokauszthoz hasonlította.

"Ha Oroszország támogatni fogja ezeket a sátánokat (a mianmari kormányhadsereget), akik ma bűncselekményeket követnek el, akkor ellene vagyok Oroszország álláspontjának, mert saját megítéléssel, saját állásponttal rendelkezem" - hangoztatta.

Kijelentését követően, a nap folyamán később Kadirov a Telegram üzenetközvetítőn működő csatornáján hűségnyilatkozatot tett Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett.

"Nem egyszer kijelentettem, hogy elnökünk hűséges gyalogos katonája vagyok, kész vagyok végrehajtani a főparancsnok bármilyen nehéz parancsát és az életemet adni érte" - írta.

Kadirov köszönetet mondott Putyinnak azért, hogy elítélte a mianmari erőszakot, és felszólította a yangoni vezetést, hogy legyen urrá a helyzeten. Az orosz vezető a kínai Hsziameneben beszélt erről, amikor a BRICS-országok csúcstalálkozójának apropójából találkozott Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnökkel.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője nem kívánta kommentálni Kadirovnak az orosz politikával való szembefordulását kilátásba helyező bejelentését, arra hivatkozva, hogy azt nem állt módjában részleteiben megismerni.

Az orosz fegyveres erők a kilencvenes években két háborút vívtak meg Csecsenföldön. Kadirov az apjával, Ahmad Kadirov volt csecsen elnökkel együtt előbb a szakadárok oldalán harcolt, majd átállt Moszkva oldalára.

Vasárnap több tucatnyi muzulmán férfi tüntetett Mianmar moszkvai nagykövetsége előtt. A megmozdulást nem egyeztették előre a hatóságokkal. Hétfőn újabb tiltakozás volt a diplomáciai képviselet előtt, a rendőrök 20 embert előállítottak.

Az északnyugat-mianmari Arakán államban múlt héten rohingja lázadók összehangolt támadást indítottak több rendőrőrs és egy katonai támaszpont ellen. Az Arakáni Rohingja Üdvhadsereg (ARSA) nevű lázadó csoport rajtaütései nyomán fegyveres összecsapások törtek ki, és a mianmari hadsereg "tisztogató műveletbe" kezdett. A harcokban több mint négyszáz ember - zömében rohingja gerilla - vesztette életét. Az ENSZ hétfői jelentése szerint a rohigják közül eddig közel 90 ezren menekültek át Bangladesbe.

Az orosz külügyminisztérium a múlt héten elítélte a muszlim rohingja kisebbséghez tartozó lázadók akcióit. Moszkva fejlődő országokkal kapcsolatos hivatalos állásfoglalásai többnyire abból indulnak ki, hogy a hivatalban lévő kormányoknak joguk van önálló, külföldi beavatkozástól mentes belpolitikát folytatni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!