Morawiecki: Varsó elemzi az Európai Bíróság döntését a lengyel legfelsőbb bírósági törvény felfüggesztéséről

Külföld, 2018.10.19

A varsói kormány elemzi az Európai Bíróság döntését, miszerint fel kellene függeszteni a lengyel legfelsőbb bíróságról szóló törvénynek a bírák nyugdíjkorhatárára vonatkozó előírásait - közölte pénteken Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.

A brüsszeli csúcstalálkozókon tartózkodó Morawiecki a lengyel médiának nyilatkozva arra reagált, hogy az onet.pl német tulajdonú lengyelországi hírportál és több lengyelországi civil szervezet honlapján pénteken, a lengyel helyhatósági választásokat megelőző kampány zárónapján ismertették a luxembourgi székhelyű uniós törvényszék által hozott döntést.

A hivatalosan csak később közzétett dokumentumban az Európai Bíróság elrendeli, hogy függesszék fel a 65 éves korhatárt elérő lengyel legfelsőbb bírósági tagok nyugdíjazását, és az érintett bírák a korábbi munkafeltételek alapján térhessenek vissza munkahelyükre. Morawiecki megerősítette: Varsóba már megérkezett a bírósági döntés.

"Biztosan elemezni fogjuk, és aztán állást foglalunk" - mondta.

A fejleményekre reagált Beata Mazurek, a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság szóvivője is. "Lengyelország az Európai Unió tagja, és a hatályos uniós joggal összhangban lép majd" - írta a Twitteren.

A legfelsőbb bíróságra vonatkozó lengyel törvényt szeptember végén az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárás keretében utalta a luxembourgi törvényszék elé, és arra is felkérte az Európai Bíróságot, hogy az ítélet kihirdetéséig rendeljen el ideiglenes intézkedéseket a jogszabály hatályba lépése előtti helyzet visszaállítására. A pénteki döntés nyomán ezt az ideiglenes intézkedést rendelik el.

A lengyel külügyi tárca péntek este a Twitteren közölte: az Európai Bíróság anélkül lépett, hogy megismerkedett volna a kötelezettségszegési eljárás keretében adott varsói állásponttal.

Az ítéletet megelőző, gyorsított eljárásban hozott óvintézkedésről a lengyel álláspont figyelembe vétele után döntenek véglegesen - tudatta a varsói diplomácia.

Az eljárást néhány héten belül tartják meg Luxembourgban, maga az ítélet feltehetőleg csak jövőre születik meg.

A legfelsőbb bíróságról szóló, áprilisban hatályba lépett törvény értelmében 70-ről 65 évre csökkent a legfelsőbb bíróság tagjaira vonatkozó nyugdíjkorhatár. Ezt a testület korábbi 72 tagja közül 27-en már elérték, de a törvény nyomán közülük csak azokat nyugdíjazták, akik nem jelezték maradási szándékukat. Nyugdíjazásáról szóló döntést kapott Malgorzata Gersdorf, a legfelsőbb bíróság elnöke is, azonban máig nem ismerte el.

Tizenhat bíró mandátumának meghosszabbítását kérte, ötüknek Andrzej Duda elnök meg is hosszabbította szolgálati idejét.

Egy májusban meghirdetett pályázat alapján Duda nemrégen 37 új bírót nevezett ki a legfelsőbb bíróság újonnan kialakított két kamarájába (29 kinevezett bíró), valamint a már hosszabb ideje betöltésre váró posztokra (8 kinevezett bíró). Pawel Mucha, a lengyel államfői hivatal államtitkára a múlt héten leszögezte: a 37 bíró kinevezése nem áll összefüggésben az Európai Bíróságnál kezdeményezett eljárással, az új tagokat ugyanis nem a nyugalmazott bírák helyére nevezték ki.

Az Európai Bíróság döntése így elvileg csak a 22 nyugdíjazott bíróra vonatkozik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!