Moszkva leállíttatta a Genetic-test cégben az oroszok személyes biológiai adatainak feldolgozását

Külföld, 2017.11.09

Leállíttatta az orosz tömegkommunikációs és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) az orosz állampolgárok személyes biológiai adatainak feldolgozását a Genetic-test elnevezésű cég oroszországi kirendeltségében.

Ezt Alekszandr Zsarov, a Roszkomnadzor igazgatója jelentette be csütörtökön Moszkvában. Zsarov szerint a hatósághoz olyan állampolgárok fordultak panasszal, akiknek biológiai adatait a távol-keleti körzetben a Genetic-test dolgozta fel.

Rámutatott, hogy közigazgatási jogsértést követ el az, aki oroszok személyi adatait külföldre közvetíti ki. Mint mondta, ennek a megakadályozása a Roszkomnadzor feladata, az adatok átadása és az azokkal folytatott kereskedelem viszont már a nyomozó hatóságok hatáskörébe tartozik.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján Moszkva "rendkívüli nyugtalanságának" adott hangot amiatt, hogy az amerikai védelmi minisztérium orosz területen begyűjtött biológiai mintával végez kísérleteket. Mint mondta, a Pentagon orvosi-biológiai tevékenységének átláthatatlansága rávilágított arra, hogy Oroszországnak meg kell erősítenie biológiai biztonságát.

Zaharova szerint "nem meggyőző" az amerikai katonai tárcának a kérdéssel kapcsolatban eddig adott hivatalos magyarázata. Sürgette, hogy a Pentagon terjesszen elő arra vonatkozó bizonyítékokat, hogy a légierő orosz biomintákkal folytatott kísérletei nem sértik a nemzetközi jogot.

A szóvivő azt állította, hogy a nyilvánosságra az amerikai védelmi minisztériumnak a biológiai fegyverek témakörében megtépázott tekintélye miatt van szükség. Utalt rá, hogy a két éve egy amerikai katonai laboratórium véletlenül élő lépfene-baktériumot (anthraxot) küldött szét kilenc magánlaboratóriumba.

Az ügy előtörténete azzal kezdődött, hogy az amerikai légierő június 2-án közbeszerzései pályázatot írt ki arra, hogy orosz europid emberektől 27 ízületi nedvet termelő membrán- és 12 ribonukleinsav-mintát szerezzenek be. Július 18-án a kiírást azzal pontosították, hogy orosz és nem ukrán donorokra van szükség. A Nyugaton gyakran propagandamédiaként kezelt RT állami televízió már akkor azt kezdte feszegetni, hogy az orosz biominták gyűjtése biológiai fegyver előállítását szolgálhatja.

Az üggyel kapcsolatban Ann Stefanek, az amerikai légierő szóvivője november elején azt a magyarázatot adta, hogy a biológiai minta beszerzésére vázizom-megbetegedések gyógyításának kikísérletezéséhez volt szükség. Mint mondta, a kutatás eredetileg nem Oroszországra vonatkozott, de mivel az eredeti mintát kereskedelmi úton onnan szerezték be, a kontrollmintának is onnan kellett származnia.

Az indoklást Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes azonnal "kétségesnek" és "légből kapottnak" minősítette. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az orosz határok közelében aktivizálódik a kettős rendeltetésű amerikai állami szervek tevékenysége, és tengerentúli közreműködéssel laboratóriumhálózat jött létre, aminek szerinte "messzemenő következményei lehetnek".

Rjabkov összefüggésbe hozta a tendenciával az orosz állampolgároktól származó biológiai anyagok begyűjtését. A diplomata szerint kérdéseket vet fel, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó a Biológiai és Toxinfegyver-tilalmi Egyezmény megerősítésére.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője október 31-én közölte: Vlagyimir Putyin elnök a biztonsági szolgálatoktól értesült arról, hogy külföldiek Oroszországban biológiai mintát gyűjtenek orosz állampolgároktól. Az ügyet Putyin egy nappal korábban, a civil társadalom fejlesztése és az emberi jogok kérdésében illetékes tanács moszkvai tanácskozásán vetette fel először a nyilvánosság előtt.

"Tudják önök azt, hogy országszerte biológiai anyagot is gyűjtenek? Ráadásul különböző etnikumú és az Oroszországi Föderáció különböző földrajzi pontjain élő emberektől. Na, az itt a kérdés, hogy ezt miért teszik" - mondta Putyin, aki szerint a mintagyűjtés "céltudatosan és professzionális módon" történik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!